Kultúra

Daniel Craig valószínűleg nem lesz többé James Bond

Ezt a korábbi spekulációkat követően most Craig egyik közeli barátja, az ugyancsak színész Mark Strong is megerősítette egy interjúban.

Tavaly már a nagyszerű Skyfallhoz képest igencsak középszerűre sikeredett Spectre promóciós körútján elszólta magát Daniel Craig, amikor azt találta mondani, hogy inkább felvágná az ereit, semmint ismét eljátssza a szuperkémet, amellyel akkor ki is verte a biztosítékot a rajongóknál. A világhálót azóta is lázban tartja a kérdés, mondván ezek után vajon Craig lesz-e még a 007-es a jubileumi 25. Bond-moziban, vagy tényleg kiszáll a franchise-ból. Erre továbbra sem érkezett egyértelmű válasz, tekintve, hogy Craig azóta egyszer már úgy nyilatkozott, hogy az érfelvágós hasonlatakor csupán a forgatás okozta kimerültség beszélt belőle, a Bond-szériát futtató Eon Productions fejesei pedig egyelőre jobbnak látják, ha a témával kapcsolatban hallgatnak, mint a sír.

A bizonytalan helyzetet most az az interjú kavarta fel, amit a minap Mark Strong adott, aki Daniel Craig nagy cimborájaként elárulta, hogy mindig is szeretett volna barátja egyik szuperkémes filmjében gonoszt játszani, azonban úgy érzi, ez már sosem fog összejönni:

Szerettem volna gonoszt játszani egy Bond-filmben, még amíg Daniel csinálja, mert ő haver és nagyszerű lett volna együtt játszani. Csakhogy azt hiszem, ő már a végére ért a Bond-időszakának, szóval ez valószínűleg sohasem fog megtörténni, pedig klassz lenne.

Mark Strong balsejtelmű szavai megerősíteni látszanak az elterjedt feltételezést, miszerint Craig valójában már lezárta magában a 007-es akciófilmes korszakot. Mindazonáltal elméletileg még mindig övé a szerep az egyelőre ködös 25. installációban, amelyet leghamarabb jövőre kezd majd el előkészíteni az Eon Productions. Jelen állás szerint tehát rejtély, hogy mikor dől el Craig sorsa, akárcsak az, hogy amennyiben kiszáll a szériából, úgy ki léphet majd az örökébe.

Forrás: Shortlist via Slashfilm

Ajánlott videó

Olvasói sztorik