Kultúra

Meghalt a Ne bántsátok a feketerigót! írója

A Pulitzer-díjas szerző, Harper Lee 89 éves korában hunyt el – erősítették meg szülővárosából, Monroeville-ből helyi idő szerint pénteken reggel.

Nelle Harper Lee négy gyermek közül utolsóként látta meg a napvilágot. Gyermekkori jó barátja Truman Capote, akivel később közösen is dolgoztak.

Jogi tanulmányokat folytatott 1945-49-ig az Alabama Állami Egyetemen. Nem sikerült teljesítenie a jogi diplomára vonatkozó követelményeket, ezért 1950-ben New Yorkba utazott, és az Eastern Airlinesnak és a BOAC-nek dolgozott a jegyelővételi irodában.

Egészen az 1950-es évek végéig így dolgozott, amikor eldöntötte, hogy az írásnak szenteli az életét. Hazautazott a családjához Alabama államába, hogy gondját viselje beteg apjának.

1956 karácsonyán Lee barátai, Michael Brown és Joy Williams Brown egyévi bérének megfelelő pénzt ajándékoztak neki, hogy az írással foglalkozhasson. Egy éven belül elkészült a Ne bántsátok a feketerigót! első vázlatával. 1959 nyarán befejezte a könyvet, amit 1960-ban adtak ki. A regény bestseller lett, és kritikai sikert aratott. 1961-ben Lee ezzel a művével elnyerte a Pulitzer-díjat.

A regényből több mint 30 millió példányt adtak el, valamint több mint 40 nyelvre fordították le.

A Ne bántsátok a feketerigót! számos önéletrajzi elemet tartalmaz. A főszereplő, Scout, Leehez hasonlóan egy fiús lány, apja pedig egy kisvárosi ügyvéd Alabamában. Scout barátját, Dillt a szerző Truman Capote-ról mintázta.

A könyvből 1962-ben sikeres, több Oscar-díjat nyert film készült. Lee elismerően nyilatkozott az adaptációról, a Scout apját, Atticust játszó Gregory Pecknek pedig közeli barátja lett.

A Ne bántsátok a feketerigót! megjelenése után Lee majdnem minden interjúra vagy közszereplésre vonatkozó felkérést elutasított, és néhány rövid esszét leszámítva semmit sem publikált. The Long Goodbye címmel belekezdett egy második regénybe, de nem fejezte be. A nyolcvanas évek közepén elkezdett egy könyvet egy alabamai sorozatgyilkosról, ám ez sem készült el. 2015-ben publikálta második regényét Menj, állíts őrt! címmel.

2007-ben George W. Bush kitüntette Lee-t az Elnöki Szabadságéremmel, ami az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetése – írja a Wikipédia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik