Kultúra

Ismeretlen Budapest: Géppuskafészek és vadember a Belváros felett

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2016. 02. 09. 16:13

Valószínűleg a Károly körúton gyalog, vagy bármilyen járművel áthaladók jó részének fejében megszületett már a kérdés, hogy miért díszíti az épp megtörő utcát egy feleslegesnek tűnő, nem épp díszes torony. Mostantól nem kell többé gondolkodnia ezen, hiszen az Ismeretlen Budapest sorozatunk legújabb epizódjában az Erényi-házat vettük szemügyre.
Korábban a témában:

Az épület története majd három évszázaddal ezelőtt indul: török kiűzése után már nem újjáépített, súlyosan megrongálódott városfal közelében lévő telket 1736-ban vásárolta meg egy drezdai fogadótulajdonos, hogy Pestre költöztethesse az üzletét, amely elődjéhez hasonlóan végül szintén a Wilder Mann, azaz a Vadember nevet kapta. Az épület 1744 körülre készült el, a XIX. század első éveiben pedig felkerült rá a Vadember domborműve, mely Dunaiszky Lőrinc ügyességét dícsérte.

Fotó: Vincze Miklós / 24.hu

Az épület többször cserélt gazdát a következő évtizedekben, 1807-ben azonban elérte a végzete: a belső udvarban tárolt fa- és bőráru kigyulladása miatt az egész épület menthetetlenül megrongálódott.

Domborművét megmentették, a következő évben pedig elkészült a későbbi tulajdonosáról, gróf puchói és csókai Marczibányi Jánosról elnevezett Marczibányi-ház, melynek homlokzatán a Vadember újra elfoglalta az őt megillető helyét.

A XIX. század folyamán fogadóként, Zum Wilden Mann (A vademberhez) néven vegyeskereskedésként, később pedig étteremként működött, de egy ideig itt működött az Első Pesti Spodium és Csontlisztgyár Rt. képviselete is.

Károly körút, erzsébetvárosi oldal a Dob utcától a Király utca felé

1898-ban Fónagy József gyógyszerész az épület földszinti üzlethelyiségében patikát nyitott, de 1905-ben a szemközi, újonnan felépült Károly körút 24-be költözött, helyét pedig Erényi Béla és László patikusok vették át, akik hamarosan a századelő felső tízezrének köreibe kerültek, köszönhetően az 1907-ben szabadalmaztatott, Diana nevet kapott sósborszeszüknek, amely mentolos ízével világsikert aratott, a testvérpárt annyi pénzhez juttatva, amennyinek korábban a létezését sem feltételezték.

Mi az a sósborszesz?

A mentolt, konyhasót, finomszeszt, vizet és etil-acetátot tartalmazó oldat a XIX. század derekától több, mint egy évszázadon át a magyar háztartások egyik leggyakrabban használt kelléke volt, de ma is kapható. A bedörzsöléssel reumatikus fájdalmakat és fejfájást enyhítő, vérkeringést fokozó oldatot sokszor fogak tisztítására és korpamentesítésre is használták, legtöbben azonban frissítő hatása miatt használták.

A Diana három-négy évtizeddel később került piacra, mint vetélytársai, a Brázay-, a Fedák-, a Vértes-, vagy épp a Fábián-féle sósborszesz, itthon addig nem ismert reklámkampányával azonban két évtized alatt piacvezetővé lépett elő.

A testvérpár hamarosan önálló laboratóriumot nyitott, majd a Fehérvári úton vásárolt magának házat, sőt, a Károly körúti Marczibányi-ház egészét is megszerzik. Azt azonban egyre kisebbnek vélik, így végül 1929-ben lebontatják, a Vadember-domborművet azonban ezúttal is megmentik.

A telekre építendő új, üzleti sikereiket tükröző, a Károly körút és Dob utcák sarkán álló épület megtervezésével a magyar modern építészet később meghatározóvá váló alakját, Fischer Józsefet bízták meg.

Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
Fotó: Vincze Miklós / 24.hu

Az építész a fedett, üzletekkel teli passzázsos, három belső udvaros ház sarkára egy szobrokkal kiegészített saroktornyot álmodott meg, de a leendő tulajdonosok a Diana óriásira nagyított üvegét akarták ott látni.

Természetesen az erre irányuló terveket nem engedélyezték, így készült el a máig látható nyolcszögletű tűztorony, amelyben az alig néhány percnyi sétával elérhető Gerlóczy utcai tűzoltóparancsnokság távcsővel felszerelt őre szolgált, aki sürgős esetekben az ott lévő kurblis telefonnal riaszthatta a parancsnokságot.

Fotó: Vincze Miklós / 24.hu

Budapest ostroma során a német hadsereg géppuskafészekként használta a stratégiai ponton álló tornyot, tizedelve a Károly körúton átvonuló szovjet katonákat.  A hely óriási előnye volt, hogy a tankok ágyúcsövét lehetetlen volt annyira magas szögbe emelni, hogy célba vehessék a tornyot, így a szovjet katonáknak csak egy lehetőségük volt a veszély megszüntetésére: ha kézifegyverekkel és kézigránáttal veszik át az irányítást.

Sok helyen felbukkant a pletyka, miszerint a német katonák innen (is) vigyázták a közeli gettóba zárt zsidókat, sőt, több alkalommal közéjük is lőttek, de ezt semmi sem bizonyítja.

A hely az 1956-os forradalom során is hasonló szerepet kapott. A rendszerváltás után hazatérő filmrendező, Szirtes András 1990-ben nézte ki magának a tornyot, amit 1996-ban sikeresen meg is vásárolt. Az Indexen 2005-ben megjelent írás szerint

Beköltözés előtt persze el kellett tüntetnie a háborús nyomokat, a német és magyar katonák maradványait, az ötször öt méteres alsó és a kör alakú (13 négyzetméteres) felső szint fertőtlenítéshez 150 kilogramm mész fogyott. A legfelső, géppuskafészekként szolgáló szinthez végül nem is nyúlt Szirtes, a lezárt 12 négyzetméteres rész máig a galambok territóriuma.

A torony azóta gazdát cserélt, az épületet pedig gyönyörűen felújították, minden nap tízezrek haladnak el előtte, történetét azonban máig kevesen ismerik.

Vadember a kábelrengetegben / Fotó: Vincze Miklós / 24.hu

További fotóink az épületről:

A Dob utca felőli nagy udvar / Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
A középső udvar lépcsőházában még látszanak az eredeti üvegablakok… / Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
… minden szinten / Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
Áttört motívumok a függőfolyosón / Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
Az eredeti lift sajnos nem élte túl az építés óta eltelt több, mint nyolc évtizedet / Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
Az udvarok nem mindegyikét ölelik körbe függőfolyosók / Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
“Örülök, hogy ide írhatok” / Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
A Dob utca felőli bejárat / Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
A Dob utca felőli homlokzat / Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
Az információk és fotók a Budapest magazin 2006. novemberi számában megjelent Búza Péter-írásból, az indexről, az Urbface-ről, a Köztérképről, a FSZEK Budapest Gyűjteményéből, a Köztérképről, a Fővárosi Levéltárból, a Magyar Építőművészet 1930. évi 10-11. számából, valamint a szerző fényképezőgépéből származnak.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.