Kultúra

Bár meleg vagyok, Hugh sosem jött be

Hugh Laurie és Stephen Fry még Cambridge-ben kezdtek közösen írni és szerepelni, és több mint egy évtizeden át megtartották ezt a jó szokásukat. Több szempontból is kiemelkednek az Oxbridge Mafia tagjai közül. Más duókkal és csapatokkal szemben ők valóban jó barátok, és bár évtizedek óta nem dolgoznak együtt, a mai napig rendszeresen találkoznak. Emellett mindketten meglehetősen sikeresek és ismertek tudtak maradni a szétválásuk után is, így szó se lehetett köztük afféle féltékenységről, mint például Peter Cook és Dudley Moore esetében.

Hugh Laurie maga Mr. Oxbridge: Oxfordban született, de Cambridge-ben járt egyetemre. Archeológiát és antropológiát hallgatott. A tanulás mellett szép eredményeket ért el evezésben az egyetemi csapatban, de később egy betegség miatt kénytelen volt „partra szállni”. Anglia talán elvesztett egy nagyszerű evezőst, de a világ nyert egy fantasztikus humoristát. Hugh Laurie ugyanis ekkor döntött úgy, hogy csatlakozik a Cambridge Footlightshoz, melynek utolsó évében elnöke is lett.

Vicceket meséltem egy lánynak a bárban. Ő mondta, hogy el kéne mennem a Cambridge Footlightshoz egy meghallgatásra. tetszene nekem. Úgyhogy elmentem, és amikor beléptem, az első látvány, ami fogadott, a falakon mindenütt a kedvenceim képei. Akkor jöttem rá, hogy szent helyen járok.

– idézte fel Laurie a kezdeteket.

Itt ismerkedett meg az amúgy angol szakos Emma Thompsonnal. Bár szerelem is szövődött köztük, azt kell mondjuk, Thompson sokkal fontosabb hatással volt Laurie életére más szempontból: ő ismertette össze Stephen Fry-jal, aki angol irodalmat hallgatott Cambridge-ben.

Valószínűleg amúgy is találkoztak volna – mesélte Emma Thompson –, de szeretem azt gondolni, hogy nekem köszönhető az egész Fry és Laurie jelenség.

The Cellar Tapes

Az első jelentős mérföldkő az 1981-es Footlights revü volt, a The Cellar Tapes (lefordíthatatlan szóvicc), amelyet bemutattak az edinburgh-i Fringe Fesztiválon is. A revüt zömében Fry és Lauie írta, rajtuk kívül Emma Thompson, Tony Slattery, Paul Shearer és Penny Dwyer szerepeltek benne.

Az előadás rendezője, Jane Ravens így emlékezett vissza:

Tulajdonképpen egy Steven és Hugh show. Annyira jók voltak, hogy nehéz volt bárki másnak teret adni.

Az előadás annyira jól sikerült, hogy 1982-ben tévéműsor is készült belőle:

Sőt, Emma Thompsont, Stephen Fryt, Hugh Laurie-t és Paul Shearert kiválasztották, hogy Ben Elton oldalán részt vegyenek a brit, regionális ITV Granada újonnan induló sketch comedy showj-ában.

Alfresco

Az Alfresco összesen két évadot élt meg 1983-84-ben. A műsort a Granada TV a BBC-n a Rowan Atkinsonnal nagy sikerrel futó Not the Nine O’Clock News konkurenciájának szánta. Az Alfresco legtöbb anyagát Ben Elton írta, de a többi szereplő is hozzájárult a poénokhoz.

Ben Eltont már futólag említettük Rowan Atkinson kapcsán. A sors iróniája, hogy a Not’ konkurenciájának írója később Atkinson egyik legfontosabb házi szerzője lett. Elton, bár színészkedett is és megpróbálkozott a Stand Up Comedyvel is, leginkább íróként alkotott jelentőset. Számos film, tv sorozat és regény mellett több musicalnek is ő írta a szövegét. A leghíresebbek talán a Quuen slágereire épülő We Will Rock You, és a Volt egyszer egy csapat Andrew Lloyd Webberel.

Az új show-hoz először három pilot adás készült el There’s Nothing To Worry About! (Semmi ok az aggodalomra) címmel, és csak Granada régióban volt látható. Fry, Laurie, Etlon és Shearer mellett Siobhan Remond színésznővel.

Miután a pilot is jól sikerült, zöld utat kapott a sorozat, amely immár az Alfresco címet kapta, és Paul Shearer helyét Robbie Coltrane vette át.

Egy Keresztapa-paródia az Alfrescóból. Robbie Coltran játssza Don Corleonét. A maffiózó szerep különösen jól áll Coltrane-nek, hiszen gengsztert alakított Eric Idle oldalán is az Apócák a pácban című filmben, illetve ő volt Zsukovszki, az orosz maffiózó az Aranyszem és A világ nem elég című James Bond filmekben.

Az Alfresco szórakoztató műsor, de jelentőségét elsősorban az adja, hogy sok később jelentőssé vált színész és író pályafutását indította el.  De ahogy maga Stephen Fry mondta egy interjúban:

Lássuk be, nem volt nagy siker. Nem hagyott nyomott a világban.

The Crystal Cube (A kirstálykocka)

Fry és Laurie 1983-ban Crytsal Cube címen készített pilot adást a BBC számára. Egy áldokumentum filmsorozat lett volna, ami a sci-fit ötvözte az ismeretterjesztő showműsorokat parodizálva. De a BBC végül nem vásárolta meg, így nem készült több rész belőle. Mégis fontos mérföldkő, hisz ez volt az első olyan tévéműsor, amit teljes egészében a páros írt, és ők is voltak a főszereplők. Ám a saját showműsorukra végül még hat évet kellett várniuk.

Saturday Live

Az 1985-87 között készült műsor az amerikai Saturday Night Live mintájára készült. Különlegessége az volt, hogy szinte az egész műsor élőben ment, csupán néhány anyagot vettek fel előre. Fry és Laurie mellett a szereplők közt volt Ben Elton és Rik Mayall is.

Fekete Vipera (Blackadder)

Az igazi ismeretséget a Fekete Vipera hozta meg Fry és Laurie számára, legalábbis ez volt az első olyan közös munkájuk, amelyet világszerte bemutattak. Mindketten a második évadban mutatkoztak be. Fry a egyik főszerepben, mint Lord Melchett, Hugh Laurie pedig az utolsó epizódban, mint német anarchista herceg, aki az egész brit udvart eltezsi láb alól, és elfoglalja a királynő trónját. A harmadik évadban fordult a kocka. Hughe Laurie lett főszereplő. Zseniálisan alakította az ütődött George régensherceget. Fry viszont csupán az utolsó epizódban jelent meg, mint Wellington. Soka a Fekete Vipera negyedik évadát tartják a legjobbnak. Ehhez talán az is hozzájárult, hogy ebbe végre Fry és Laurie is fontos, minden epizódban megjelenő szerepet kapott. Laurie hozta a már megszokott hibbant figurát, ezúttal mint George hadnagy, Fry pedig mint a meglehetősen hóbortos Melchett admirális.

Erről a sorozatról meglehetősen hosszan írtam már a Rowan Atkinsonnal foglalkozó részben. Itt ezért csak egy apró, de lényeges momentumról beszélnék. A Fekete Viperában ütötte meg Fry először Laurie-t, ami aztán a páros pályfutásának fontos momentuma maradt (később, az Egy kis Fry és Laurie kapcsán még visszatérünk erre). A harmadik évad utolsó epizódjában történt, amikor Stephen mint Wellington párbajra akarja hívni George régens herceget, vagyis Laurie-t. Ám a gyáva herceg ráveszi Fekete Viperát (Rowan Atkinson), hogy cseréljenek szerepet.

A java azonban még ezután következett. 1989-ben Fry és Laurie végre saját műsort kapott. Az Egy kis Fry és Laurie (A Bit of Fry and Laurie) mindenidők egyik legismertebb és legsikeresebb humoros tévésorozata lett. De erről már a következő héten mesélek.

Laurie és Fry az egyik nagy példaképpel, John Cleese-zel az egyik Amnesty International gálán:

 

Stephen Fryra kicsit mi is büszkék lehetünk. Anyai nagyszülei, Neumann Márton és Rózsa, magyar zsidók voltak, akik a ma már Szlovákiához tartozó Nagysurányból emigráltak Angliába 1927-ben.

Bár meleg vagyok – nyilatkozta egyszer Fry –, Hugh sosem jött be. Ami jó, mert kínos lett volna.

És azt tudta?

Hugh Laurie édesapja, Dr. William George Randal Mundell Laurie n1948-ban olimpiai aranyérmet nyert evezésben, a kormányos nélküli kettes versenyszámban. Stephen Fry 17 évesen három hónapot ült börtönben hitelkártya lopásért. A Cellar Tapes hajdani szereplőiből nem mindenki maradt a showbusinessben. Penny Dwyer hölgyektől talán kevésbé megszokott pályafutást választott, és kohászattal kezdett foglalkozni. Komoly szerepet játszott a Csalagút építésében. Ben Elton kakukktojások a cikksorozatban, ugyanis nem Oxfordban vagy Cambridge-ben, hanem a manchasteri egyetemen végzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik