Kultúra

Ingyen nézhetik a középiskolások a Saul fiát

Már most szinte teltházas az összes betervezett vetítés.

Február 4-től kezdve két hónapon át több mint harminc vetítésen, nagyjából 13 ezer középiskolai hallgató díjmentesen tekintheti meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban Nemes Jeles László cannes-i nagydíjas, Golden Globe-nyertes és Oscar-díjra is jelölt nagyjátékfilmjét, a Saul fiát (kritikánk itt). A mozi, illetve a Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával megvalósuló program azt hivatott szolgálni, hogy a holokauszt tragédiáját hitelesen és megrázóan bemutató film még szélesebb körben váljon elérhetővé a középiskolás korosztály számára.

A vetítések egyébként rendhagyó történelemóra keretében az oktatási programba is beilleszthetők, hiszen a középiskolások előadások mellett egy kiadványt is kapnak, amely a látottak értelmezését segítik, történelmi és filmismereti információk segítségével. A mai első vetítésen a Szent Margit Gimnázium több mint 400 diákja és tanára tekintette meg a filmet, de elvileg általános iskolák felső tagozatos diákjai közül is sokan megnézhetik majd, hiszen a korhatárbizottság legújabb besorolása értelmében 12 évesek nagykorú felügyeletével már látogathatják a Saul fiát.

Fotó: 24.hu / Neményi Márton
Fotó: 24.hu / Neményi Márton

 

– Nem feltétlenül a 12 éveseket kell persze bevinni – tette hozzá Sipos Gábor, a film egyik producere lapunknak -, mi inkább a 14 évnél idősebb középiskolásoknak szánnánk, akik amúgy is ezt tanulják már, de az sem baj, ha idő előtt ez a film és a téma szóba kerül. Bízunk benne, hogy a Saul fia adhat egy személyesebb élményt, mint az eddig készült filmek, s ezzel már hozzájárul ahhoz, hogy gyarapodjon a tudásuk a témáról.

Az alkotók bíznak abban is, hogy ez a film segíthet a kirekesztettség és rasszizmus megelőzésében is: – Senki sem születik antiszemitának – mondta Rajna Gábor, a film másik producere -, hanem mindenféle befolyások érik, és így formálódik az egyénisége. Aki lát egy ilyen filmet, megvan rá az esély, hogy ez is alakítja a véleményét. Erre rímelve árulta el az esemény sajtótájékoztatóján Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára is, hogy “csak akkor nem ismétlődhet meg a holokauszt borzalma, Magyarország történelmének egyik legnagyobb tragédiája, ha megismerik azt a fiatalok”.

A Saul fiát mindeddig 143 ezer néző látta hazánkban, s a film jelenleg is 47 mozi műsorán szerepel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik