Kultúra

Nagyfater elszabadult és letarolta a magyar mozikat

Robert De Niro és Zac Efron vígjátéka rommá verte a bevételi mezőnyt, A dán lány keveset hozott, A szoba és a Viharlovagok pedig elvérzett a kasszáknál.

Végül nem tartott sokáig (mindössze két hétig) a tizenkét Oscar-díjra esélyes A visszatérő hazai uralkodása, miután Alejandro González Iñárritu mesterműve a múlt héten ugyan még simán elbánt a régi és új kihívókkal, azonban a most csütörtökön érkezett Nagyfater elszabadul már túl nagy falatnak bizonyult számára. Ugyanis a Robert De Niro és Zac Efron páros főszereplésével készült ökörség a hétvégén több mint 87 ezer nézőt vonzott a mozikba és nekik hála laza 120 millió forintot szedett össze, amely több mint a háromszorosa a második helyre kényszerülő bosszúwestern 34,7 milliós bevételének.

Mindeközben a dobogó legalsó fokára az Alvin és a mókusok – A mókás menet kapaszkodott fel, amely 30,9 milliót gyűjtögetve lenyomta a Pofázunk és végünk Miamiban című akcióvígjátékot, de még a Star Wars: Az ébredő Erőt is. Utóbbiak közül a saga hetedik epizódja ezúttal már “csak” 27,1 millió forintot hozott a konyhára, amely a negyedik helyhez volt neki elég, miközben az Ice Cube és Kevin Hart neve fémjelezte alkotás 16,9 millióval a múlthéthez képest kettőt rontott és így ötödikként zárt. Mögé ugyancsak egy komédia futott be: Will Ferrell és Mark Wahlberg 13,2 milliót zsebre tevő Megjött Apucija, mialatt a hetedik az egy hete még a nyolcadik helyen tanyázó Saul fia lett 12,6 millióval. Nemes Jeles László Oscar-díjra jelölt filmjének összbevétele immár meghaladja a 163 millió forintot.

A másodvirágzását élő Saul fia egyre jobban teljesít a magyar mozikban. Fotó: Mozinet
A másodvirágzását élő Saul fia egyre jobban teljesít a magyar mozikban. Fotó: Mozinet

A Saul fia helyére a Nagyfater elszabadul után a második legjobban teljesítő premierfilmmé előlépő A dán lány érkezett meg, amely valójában így is elég halvány bevétellel nyitott, mivel csupán 11,6 millióra volt képes a hétvégén. A négy Oscarra esélyes drámát Quentin Tarantino a legutóbb még hetedik helyezett Aljas nyolcasa követi 10,8 millióval, míg a listát aktuálisan a hatodikból utolsónak visszaeső és ennélfogva a hét vesztese címet is kiérdemlő Az ötödik hullám zárja, 10,6 millióval. Mindez azt jelenti, hogy többé már nem találjuk az elitben Kern András Gondolj rám című vígjátékát és a Sylvester Stallone mellékszereplésével készült Creed: Apollo fiát sem. A múltheti jobb sorsra érdemes premierek közül pedig az 5,4 milliót összeszedő A szoba és a 3,8 milliót kuporgató Viharlovagok sem termelt eleget ahhoz, hogy a TOP 10 közelébe férkőzhessen.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (január 28. – január 31.):

1. Nagyfater elszabadul – Hétvégi bevétel: 120,4 millió forint. Nézőszám: 87 669. Összbevétel: 120,4 millió forint.
2. A visszatérő – Hétvégi bevétel: 34,7 millió forint. Nézőszám: 24 574. Összbevétel: 216,3 millió forint.
3. Alvin és a mókusok – A mókás menet – Hétvégi bevétel: 30,9 millió forint. Nézőszám: 25 321. Összbevétel: 65,4 millió forint.
4. Star Wars: Az ébredő Erő – Hétvégi bevétel: 27,1 millió forint. Nézőszám: 17 160. Összbevétel: 1,681 milliárd forint.
5. Pofázunk és végünk Miamiban – Hétvégi bevétel: 16,9 millió forint. Nézőszám: 12 404. Összbevétel: 59,5 millió forint.
6. Megjött Apuci – Hétvégi bevétel: 13,2 millió forint. Nézőszám: 9 393. Összbevétel: 164,9 millió forint.
7. Saul fia – Hétvégi bevétel: 12,6 millió forint. Nézőszám: 9 553. Összbevétel: 163,2 millió forint.
8. A dán lány – Hétvégi bevétel: 11,6 millió forint. Nézőszám: 8 351. Összbevétel: 11,6 millió forint.
9. Aljas nyolcas – Hétvégi bevétel: 10,8 millió forint. Nézőszám: 7 575. Összbevétel: 178,3 millió forint.
10. Az ötödik hullám – Hétvégi bevétel: 10,6 millió forint. Nézőszám: 7 698. Összbevétel: 78,5 millió forint.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik