Kultúra

Nagyon beteg a Kabinláz-remake első előzetese

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

mozis hírvadász. 2016. 01. 30. 18:00

Készül Eli Roth vírusos kulthorrorjának feldolgozása, amely a trailer alapján még az alapműnél is iszonyatosabbnak ígérkezik.

Íme, itt az újabb példa a hollywoodi ötlethiányra: közeleg a 2002-ben bemutatott Kabinláz feldolgozása, amelynek producere ráadásul az a beteg horrorjairól ismert színész-rendező Eli Roth lesz, akinek az eredetit is köszönhetjük. Az új verziót bizonyos Travis Zariwny dirigálja, aki néhány rövidfilmen és a 2013-as Scavengers című zs-kategóriás sci-fin kívül eddig nem tett le sok mindent az asztalra, magyarán nyilván nem a rendezés lesz a remake fő erőssége. A történet ezúttal is ugyanolyan bot egyszerű lesz, mint a tizennégy évvel ezelőtti esetében: egy csapat frissen végzett főiskolás kiruccan egy hegyi nyaralóba, ahol aztán valamiféle förtelmes vírus szabadul el, amely az elképzelhető legborzalmasabb tüneteket produkáló kínhalállal végez azokkal, akik megkapják. Az előzetes alapján egy rakás rettenetes elhalálozást felvonultató új Kabinláz február 12-én kerül az amerikai mozikba.

Kommentek

Aki meglátja az Istent, meghal
És az tudtad, hogy Wyatt Earp ükunokája démonokra vadászik?