Kultúra

Darth Vader is benne lesz az első Star Wars-spinoffban

A legfrissebb értesülések alapján a Sith nagyúr valóban feltűnik majd a Rogue One: A Star Wars Story című moziban.

A JoBlo.com szállította az új exkluzív infót, miszerint Darth Vader a korábbi spekulációknak megfelelően előkerül majd a már javában forgó és a mozikba év végén érkező Rogue One: A Star Wars Story című spinoffban, sőt: nagyobb szerepe lesz benne, mint azt képzelnénk. Az időben A Sith-ek bosszúja és az Egy új remény között játszódó mozi arról a lázadó kommandóról fog szólni, amely megkísérli eltulajdonítani az első Halálcsillag terveit, magyarán nagyon is adja magát cselekmény ahhoz, hogy a sötét nagyúrnak komolyabb játékideje legyen a filmben. A Walt Disney és a Lucasfilm részéről persze még mindig nem reagáltak a hírre, így egyelőre csak annyi biztos, hogy a Gareth Edwards rendezésében és Felicity Jones főszereplésével készülő Rogue One december 22-én fog a mozikba kerülni.

Még szeptemberben írtuk meg, hogy akkor felmerült, Vader nagyúr a 2017. decemberében érkező Star Wars VIII-ban is felbukkanhat, méghozzá flashback formájában, mint a még teljesen ép és egészséges Anakin Skywalker. Ez azóta sem nyert megerősítést, mindazonáltal az azért nem lenne rossz, ha a saga alfáját és ómegáját megtestesítő karakter végül legalább a két produkció egyikében visszatérne.

Forrás: JoBlo via Business Insider

Ajánlott videó

Olvasói sztorik