Kultúra

Tudtam, hogy a hétvégére halott leszek

Tudja, melyik minden idők legszomorúbb vígjátéki pillanata? Rowan Atkinson sorozatunk második része.

„Azért akarsz eredetit kitalálni, mert megtanultad, hogy másnak kell lenni. Pedig ez nagyon ritkán működik.”

Rowan Atkinson

 

Richard Curtis és Rowan Atkinson tudta, hogy szituációs vígjátékot akarnak írni. Féltek azonban, hogy a nézők óhatatlanul is összehasonlítanák a Waczak szállóval, ami csupán néhány éve ért véget, és még mindig óriási rajongás övezte.

Először egy detektív sitcomot kezdtem írni – idézte fel Richard Curtis – de az nem működött. A következő ötlet volt a középkori sitcom.

Így alkották meg a Fekete Viperát (Blackadder), amelyből összesen négy évad készült és három különkiadás. Rowan maga szituációs tragédiának hívta, mivel történelmi időkben játszódik, és az első évadot Shakespeare ihlette. A sorozat minden évada más történelmi korszakban játszódik, és mindegyik főszereplője Edmund Fekete Vipera, aki a korábbi hasonló nevű ősei leszármazottja – és minden új generációban lejjebb kerül a társadalmi ranglétrán. A sorozat producere, akárcsak a Not! esetében, John Lloyd lett. A sitcom negyedik évada 2000-ben 16. lett a Brit Filmintézet által létrehozott „100 legjobb brit televíziós műsor” listáján, 2004-ben pedig egy tévés felmérésben, amikor „Britannia legjobb sitcomját” keresték, a Fekete Vipera lett a második (megelőzve a harmadik helyezett Waczak Szállót).

Az első évadot először 1983. június 15 és július 20. között sugározta a BBC1, és közös produkcióként készült az ausztrál Seven Networkkel. A történet 1485-ben játszódik, a középkor végén. Egy alternatív brit történelmet mutat be, amelyben III. Richárd (a csodálatos Peter Cook alakította) nem öleti meg unokaöccseit, a koronahercegeket a Towerben, sőt, a Bossworth Field-i csatát is megnyeri, egy sajnálatos félreértés miatt azonban Fekete vipera lótolvajnak nézi, és levágja a fejét. Az új uralkodó a halott király unokaöccse lesz IV. Richárd néven. Az ő fia Edmund illetve bátyja, Henrik.

A történések fő mozgatórugója, hogy Edmund mindenféle cselszövéssel szeretné magához ragadni a trónt, miközben minden életveszélyes, vagy fárasztó szituációból igyekszik kimaradni. Bár a maga módján rendkívül szórakoztató, az általános vélekedés szerint az első évad a leggyengébb a sorozatból. Itt Edmund Feketevipera egy nyálas, pipogya, szerencsétlen alak. A folytatásokban szereplő utódok pont ellenkezően: ravaszak, agyafúrtak, intelligensek, műveltek. Persze egyaránt gonosz, cinikus, kétszínű szörnyetegek, de mégis sokkal szórakoztatóbbak. Sőt, jelen sorok írója szerint a poénok színvonala is folyamatos emelkedést mutat, ahogy haladunk előre a sorozatban.

Peter Cook a Fekete Viperában (angolul):

Sok szempontból az első évad volt a legambíciózusabb. Rengeteg külső felvétellel, élő közönségreakció nélkül… Ugyanakkor sok minden zavaros volt benne, és nem minden vált be.

– mondta az egyik állandó mellékszereplő, Ti McInnery

Ami fontos, hogy már az első évadban megjelent néhány állandó szereplő, akik Viperához hasonlóan reinkarnálódnak a folytatásokban. Tony Robbinson játssza a pórias származású Baldrickot, aki mind a négy évfolyamban Edmund csatlósa. A már idézett Tim McInnery az első két évadban Lord Percyt alakítja, de legemlékezetesebb alakítása a negyedik évadból Darling, azaz Cunci százados.

A negyedik részben a sorozat egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtja Jim Broadbent, mint a spanyol infánsnő tolmácsa. Broadbent neve talán nem ismerős így elsőre, de ha azt mondom, Harold Zidler a Moulin Rogue-ból, vagy Horatius Lumpsluck professzor, mindjárt más a helyzet.

Egy kis célba lövés második évadból:

A második évad több változást is hozott. Áttértünk I. Erzsébet korába. Ami főhősünket illeti, immár nem herceg, csupán egy lord. Atkinson nem akart továbbra is részt venni az írásban, ezért az írói csapatba Richard Curtis mellé megérkezett Ben Elton (többek között ő írja majd jó tíz évvel később a Dilizsarukat), ami érezhetően jót tett a sorozatnak.

Ben Elton, aki egészen más humor irányból érkezett a produkcióba azt mondta: nincs fókusz. Vannak külső felvételek, lovak, kastélyok, őrök… Fölösleges. Csak a középpontban álló emberek kellenek.

– emlékszik vissza Stephen Fry.

Ami legalább ilyen fontos, ebben az évadban csatlakozott a színészgárdához Stephen Fry, mint Lord Melchett, továbbá Miranda Richardson I. Erzsébet szerepében.

Hugh Laurie, Rowan Atkinson és Robbie Coltrane:

Kevésen múlott, hogy összejött a folytatás. Végül csak úgy kaptak zöld utat, hogy alkalmazkodtak a BBC akkori spórolási irányelveihez: minden jelenetet stúdióban vettek fel, viszonylag kevés színésszel. Ennek azonban előnye is volt: a műsort stúdióközönség előtt vehették fel, ami Rowan Atkinson szerint nagyon jó hatással volt rájuk.

A hatodik, befejező epizód végén csatlakozott a társulathoz Hugh Laurie is, aki őrült német hercegként lemészárolja az összes szereplőt, majd a királynő helyére lép. A sorozat könyv változatában még van egy megjegyzés: Így került az első német a brit trónra.

De nem kellett sokáig nélkülöznünk őket. A harmadik évadban Fekete Vipera immár csak George régens herceg szolgájaként éled újra. George herceg szerepében Hugh Laurie is főszereplővé vált. A szerep annyira hozzánőtt, hogy rizsparókás hercegként feltűnt Annie Lennox Walking on Broken Glass című videoklippjében (John Malkovich-csal együtt), és a Dr. House egyik részében a jelmezbálon a morgós dokinak ez volt a jelmeze. Laurie Tim McInnerynek köszönhette a szerepet. McInnery attól félt, túlságosan ránő az idióta Percy alakja, és beárnyékolja más színészi munkáit. Ezért az új évadban csupán egy epizódszerepet vállalt, és az ő régi karaktere helyét vette át a Laurie által játszott George.

Hugh Laurie Anniel Lennox klipjében:

Stephen Fry is csak egyetlen részben szerepelt ezúttal, mint Wellington gróf, aki párbajra hívja George-ot.

Örömmel vállaltam, főleg, mert sokat üthettem benne Haugh Laurie-t

– ismerte el Fry

Ez a széria kilóg a sorból. Ugyanis minden évad végén meghal Fekete Vipera (és mindenki más körülötte). Ezúttal azonban csupán George herceg távozik az élők sorából rendkívül humoros körülmények között, Fekete Viprea pedig elfoglalja a helyét. Az egyetlen alkalom, amikor hősünknek bejön valami.

Ebben az évadban is voltak emlékezetes epizódszereplők, például Robbie Coltran és a Folytassa filmekből ismert Kenneth Connor. Sőt, Ben Elton is feltűnik az egyik részben, mint anarchista.

Ezután két különkiadás következett. A Richard Curtis és Lenny Henry komikus által létrehozott Comi Relief (kb. Humoros segítség) jótékonysági kezdeményezés számára készült a Blackadder: the Cavalier Years (Feketevipera: a lovagi évek) azt meséli el, miként járult hozzá Fekete Vipera és Baldrick 17. századi verziója I. Károly (Stephen Fry) kivégzéséhez.

Fekete Vipera karácsonyi éneke:

1988 karácsonyán pedig leforgatták A Fekete Vipera karácsonyi énekét (amellyel karácsonyi filmekről szóló cikkemben már foglalkoztam). Ebben Richgard Curtis és Ben Elton kiforgatták a dickensi történetet: Feketevipera a világ legkedvesebb ember, akit meglátogatnak kapzsi ősei és utódai szellemei, és magukhoz hasonló kapzsi gazemberré változtatják.

Az utolsó sorozat (Blackadder Goes Forth) az első világháború lövészárkaiba repít minket, 1917-ben. Fekete Vipera kapitányt csak egy cél vezérli: túlélni a háborút, amelyben véleménye szerint a brit hadvezetés egyetlen célja „addig háborúzni, amíg mindenkit lemészárolnak, kivéve Haig marsallt, a feleségét, és a teknőcüket.” (Mint kiderül, valóban ez.) Aki megnehezíti az életét Melchett tábornok (Stephen Fry) és Cunci százados (a visszatérő Tim McInnery). Edmund mindennapjait két beosztottja, Baldrick közlegény és George hadnagy egrecíroztatásával tengeti.

Egy jelenet az utolsó évadból:

Ez az évad sokkal komorabb, mint eddig bármelyik. Az első világháborút úgy mutatja be, mint ahol elmebetegek emberek millióit küldték értelmetlenül a halálba. Bár megszokhattuk már, hogy a Fekete Vipera évadok végén mindenki meghal, a negyedik évad befejezése sokak szerint minden idők legszomorúbb vígjátéki pillanata. Fekete Vipera kifogy a ravasz ötletetekből. Melchett tábornok elrendelte az előrenyomulást. Utolsó gesztusként az addig hozzá hűséges Cuncit is a lövészárokba vezényli. Hőseink felsorakoztak a nagy attakhoz (tudván, hogy a lövészárkot elhagyva pár lépés után valószínűleg szitává lövik őket), és a brit fegyverek elhallgatnak. Talán vége a háborúnak? Végre a fejesek megegyeztek a kerekasztalnál? És ekkor Cunci kimondja a gyilkos mondatot: Túléltük a nagyháborút, amely 1914-től 1917-ig tartott. Aki kicsit is figyelt történelemórán, ebből már tudja: szó sincs békéről, tűzszünetről. Fekete Vipera visszarángat mindenkit a valóságba: azért hallgattak el a fegyverek, mert kimegyünk.

Még ami tábornokaink és olyan őrültek, hogy lebombázzák a saját embereiket. Sokkal sportserűbb, ha a németekre bízzák.

Talán azért annyira megindító, mert ezúttal Fekete Vipera nem saját mohósága, vagy valami vicces baleset eredményeként vész oda, hanem tehetetlen áldozatként.

Emlékszem erre a furcsa csomóra a gyomromban. Először fordult elő velem színészként, hogy éreztem a karakterem végzetét. Tudtam, hogy a hét végére halott leszek.

– emlékszik vissza Rowan Atkinson.

Az (ez idáig) utolsó Feketevipera film egy különkiadás volt. 1999-ben készült. Csaknem a teljes stáb összejött, John Lloyd producer kivételével. A nagy költségvetésnek köszönhetően az egész műsort filmre forgatták. A történet szerint csaló, Lord Fekete Vipera 1999 szilveszterén meg akarja győzni vendégeit, Melchett érseket (Fry), Cunci főesperest (McInnery), George hadnagyot (Laurie) és Lady Elizabeth-t (Miranda Richardson), hogy Leonardo DaVinci terveit alapul véve segédje, Baldrick megépítette az időgépet. Végül egy fogadást ajánl: Feketevipera magával hoz a múltból három történelmi tárgyat. Egy római centúrió sisakját, Wellington csizmáját, amit Waterllonál visel, és egy 200 éves alsónadrágot.

Feketevipera persze csalni akar, és a gyűjteményében lévő hamisítványokkal megnyerni az összesen 40000 fontot, de legnagyobb meglepetésére az időgép valóban működik. Így Baldrickkal kettesben megkezdi szerencsétlenkedését a történelmen keresztül. Miattuk halnak ki a dinoszauruszok, I. Erzsébet korában pedig Edmund szó szerint beleszalad Shakespearbe (Colin Firth), akitől autogramot kér, majd behúz neki egyet, bosszúból a jövő iskolásainak okozott szenvedésekért, akik vért izzadva próbálnak legalább egy poént találni a Szentivánéji álomban, majd megrúgja, bosszúból Kenneth Branagh négyórás Hamlet filmjéért. A sherwoodi erdőben sikerül Robin Hood (Rik Mayall) ellen hergelni Mariont (Kate Moss), és a vidám fiúkat, akik végeznek is főnökükkel, és agyonütni Wellingtont a waterlooi csatában az időgéppel, mielőtt még elmondhatta volna a zseniális tervet, amivel legyőzi Napóleont.

Néhány részlet angolul az utolsó Fekete Vipera különkiadásból:

Fekete Vipera végül visszatér a jelenbe, de rájön, hogy megváltoztatta a történelmet. A legsúlyosabb következmény, hogy Anglia francia uralom alatt áll. Nincs más megoldás, mint visszatérni ismét a múltba, helyrehozni a hibákat.

Könnyen lehet, hogy a Feketevipera saga folytatódik. 2015 augusztusában a Baldrickot alakító Sir Tony Robinson bejelentette, hogy tárgyalásokat folytatnak egy új Feketevipera sorozat készítéséről.

Lényegében az egész stábbal beszéltem már róla. Az egyetlen probléma Hugh fizetése. Nagy szár lett belőle – legalábbis ezt képzeli magáról.

Érdekességek:

Ben Elton impozáns családból származik. Állítólag Luther Márton leszármazottja, apja Lewis Elton fizika professzor, nagybátyja Sir G. R. Elton történész, ráadásul harmad unokatestvére Olivia Newton-Johnnak.

Rowan Atkinson gyerekkorában dadogott. A B betű kiejtése a mai napig gondot okoz neki. Előfordult, hogy egy jelenetet sokadszori ismétlésre se tudtak felvenni emiatt. Végül át kellett írni a szöveget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik