Kultúra

Thriller forog a Lónyay utcában – fotók

Érkezett pár fotó a Charlize Theron - James McAvoy párossal készülő film fővárosi forgatásáról.

A minap a hazánkban tartózkodó Hugh Jackman boldogan posztolta Instagram-oldalára, hogy a hotel lobbijában összefutott régi harcostársával, James McAvoy-jal. Míg Jackman egy reklámfilm kedvéért van az országban, addig McAvoy hosszabb ideig marad, ugyanis a The Coldest City című hidegháború korabeli thrillert forgatja Charlize Theronnal.

A mozi külön érdekessége – már amellett, hogy Budapesten forog -, hogy rendezőként bizonyos David Leitch jegyzi, akinek a neve valószínűleg nem ismerős, éspedig azért, mert emberünk híres ugyan, de kaszkadőrként, egyebek mellett maga Brad Pitt dublőre volt a Harcosok klubjában – azaz irgalmatlanul menő arc. Rendezői képességeit illetően nem aggódunk nagyon, mert bár ez az első film, amit hivatalosan is direktorként jegyez, ám a tavalyi nagy kedvenc Keanu Reeves-visszatérős bosszúmozinál, a John Wicknél is nem hivatalos, “uncredited” rendezői feladatokat látott el.

Ő dirigálja tehát a mozit, amelyben fővárosunk Berlint alakítja, a sztori pedig egy meggyilkolt társa után nyomozó MI6 ügynökről szól majd. A munkálatok épp a Lónyay utca Corvinus Egyetem felőli részén folynak, néhány fővárosi Instagrammer pedig megosztott velünk pár forgatási fotót, köszönet érte.

Fazekas Niki/Instagram
Fazekas Niki/Instagram
fruzsinas/Instagram
fruzsinas/Instagram
Instanovelletto/Instagram
Instanovelletto/Instagram
Szij Zoltán/Instagram
Szij Zoltán/Instagram
Instanovelletto/Instagram
Instanovelletto/Instagram

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik