Kultúra

Mozifilm készül Stan és Pan életéről

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

nomen est omen. 2016. 01. 19. 12:00

A burleszk legendáiról szóló alkotás már jóval a fénykoruk után fogja bemutatni a párost.

Jon S. Baird fogja rendezni a BBC Films és a Fable Pictures gondozásában készülő Stan & Ollie című életrajzi filmet, amely a nálunk Stan és Panként elhíresült, azonban az Egyesült Államokban inkább Laurel & Hardy-ként emlegetett duóról fog szólni. A Screen Daily értesülései szerint a burleszk hőskorának ikonikus alakjaivá vált Stan Laurel és Oliver Hardy párosát Steve Coogan és John C. Reilly alakítja majd és a film némiképp meglepő módon 1953-ban fog játszódni, abban az évben, amikor a két barát az utolsó turnékörútjára indult.

A forgatókönyvet író Jeff Pope elmondása szerint a hangosfilm térnyerése miatt háttérbe szorult Laurel és Hardy aláír majd egy nagy-britanniai színházi turnéra, amellyel azonban hiába is aratnak hatalmas sikereket, érzik, hogy ez már rég nem az igazi. Ráadásul a cselekmény évében a kissé már megkeseredett, de egymást még mindig rendszerint megnevettető duó közül Pan (azaz Hardy) egészsége is megromlik, amely később az őt a pályája befejezésére késztető 1954-es szívinfarktusához vezet majd.

Forrás: Screen Daily via Coming Soon
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. szeptember 15.
A Közép-európai Egyetem (CEU) új, energiahatékony, Budapest belvárosában lévő épülete 2016. szeptember 15-én, az ünnepélyes átadás napján.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.