Kultúra

Oscarra jelölték a Saul fiát

Oscar-díj küszöbén Nemes Jeles László Golden Globe és cannes-i nagydíjas filmje, megvan a jelölés!

Magyar idő szerint ma délután fél háromkor elkezdődött az idei Oscar-díj jelöltek megnevezése, az eseményen pedig a legjobb idegen nyelvű film kategóriában a Saul fia is érdekelt volt (kritikánk itt), a magyar alkotás kilenc másikkal versenyzett és végül bejutott a legjobb öt közé (vélhetően a Mustang lesz a legnagyobb kihívója). Nemes Jeles László filmjének sikersztorija tavaly kezdődött, miután megnyerte a zsűri nagydíját a cannes-i filmfesztiválon, számos mustrát megjárva aztán múlt hétvégén hazavitte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Arany Glóbuszt a Golden Globe-on, most pedig az Oscar-díjra várhat.


A filmet az Egyesült Államokban forgalmazó Sony Pictures Classics szépen kampányolt Nemes Jeles László alkotása mellett, és azt szerette volna, ha hét további kategóriában is jelölést kapott volna. Az idegen nyelvű kategória mellett a legjobb film, rendező, férfi főszereplő (Röhrig Gézával készített interjúnkat itt olvashatja), vágás, operatőr, hangkeverés, hangtervezés (Zányi Tamás hangmérnökkel itt interjúztunk) nomináltjai között is szerepeljen, de végül csak az evidens idegen nyelvű kategóriában kapott jelölést.

A legtöbb jelölést Alejandro González Iñárritu a Golden Globe-gálán is három díjjal jutalmazott A visszatérője kapta, szám szerint 12-t, a Mad Max: A harag útja 10 nominációval, míg a Mentőexpedíció 7 jelöléssel várja az Oscar-gálát. A Star Wars: Az ébredő Erő sem maradt nominációk nélkül, J.J. Abrams munkája 5 jelölést kapott.

Az Oscar-díjakat 88. alkalommal osztják ki, a díjátadó gálát pedig február 28-án tartják a hollywoodi Dolby Színházban.

A kategóriák és jelöltjeik:

Legjobb fényképezés

Edward Lachman – Carol
Roger Deakins – Sicario
Robert Richardson – Aljas nyolcas
Emmanuel Lubezki – A visszatérő
John Seale – Mad Max: A harag útja

Legjobb jelmeztervezés

Carol
A dán lány
Mad Max: A harag útja
Hamupipőke
A visszatérő

Legjobb hangvágás

Mad Max: A harag útja
Star Wars: Az ébredő Erő
Mentőexpedíció
A visszatérő
Sicario

Legjobb hangkeverés

Mad Max: A harag útja
Star Wars: Az ébredő Erő
A visszatérő
Mentőexpedíció
Kémek hídja

Legjobb dokumentumfilm

Amy – Az Amy Winehouse-sztori
Cartel Land
A csend képe
What Happened Miss Simone?
Winter On Fire: Ukraine’s Fight for Freedom

Legjobb betétdal

“Earned it” – A szürke ötven árnyalata
“Til It Happens To You” – The Hunting Ground
“Manta Ray” – Racing Extinction
“Simple Song #3” – Ifjúság
“Writing’s On The Wall” – 007 Spectre: A Fantom visszatér

Legjobb idegen nyelvű film

A kígyó ölelése
Mustang
Saul fia
Theeb
A War

Legjobb film

Mad Max: A harag útja
Mentőexpedíció
Kémek hídja
Brooklyn
A nagy dobás
A visszatérő
A szoba
Spotlight

Legjobb színész

Bryan Cranston – Trumbo
Leonardo DiCaprio – A visszatérő
Michael Fassbender – Steve Job
Eddie Redmayne – A dán lány
Matt Damon – Mentőexpedíció

Legjobb színésznő

Cate Blanchett – Carol
Brie Larson – A szoba
Saoirse Ronan – Brooklyn
Charlotte Rampling – 45 év
Jennifer Lawrence – Joy

Legjobb rendező

Adam Mckay – A nagy dobás
Alejandro González Iñarritu – A visszatérő
Tom McCarthy – Spotlight
George Miller – Mad Max: A harag útja
Lenny Abramson – A szoba

Legjobb filmzene

Carter Burwell – Carol
Ennio Morricone – Aljas nyolcas
John Williams – Star Wars: Az ébredő Erő
Thomas Newman – Kémek hídja
Jóhann Jóhannsson – Sicario

Legjobb eredeti forgatókönyv

Kémek hídja
Ex Machina
Agymanók
Spotlight
Straight Outta Compton

Legjobb adaptált forgatókönyv

A nagy dobás
Brooklyn
Carol
Mentőexpedíció
A szoba

Legjobb látvány és díszlet

Kémek hídja
A dán lány
Mad Max: A harag útja
Mentőexpedíció
A visszatérő

Legjobb vágás

A nagy dobás
Mad Max: A harag útja
Star Wars: Az ébredő Erő
A visszatérő
Spotlight

Legjobb vizuális effektusok

Star Wars: Az ébredő Erő
Mad Max: A harag útja
A visszatérő
Mentőexpedíció
Ex Machina

Legjobb női mellékszereplő

Jennifer Jason Leigh – Aljas nyolcas
Rooney Mara – Carol
Rachel McAdams – Spotlight
Alicia Vikander – A dán lány
Kate Winslet – Steve Jobs

Legjobb férfi mellékszereplő

Christian Bale – A nagy dobás
Tom Hardy – A visszatérő
Mark Ruffalo – Spotlight
Mark Rylance – Kémek hídja
Sylvester Stallone – Creed: Apollo fia

Legjobb animációs film

Anomalisa
Agymanók
A fiú és a világ
Shaun, a bárány – A film
When Marnie Was There

Legjobb animációs rövidfilm

Bear Story
Prologue
Sanjay’s Superteam
We Can’t Live Without Cosmos
World of Tomorrow

Legjobb rövidfilm

Ave Maria
Day One
Everything Will Be Okay
Shok
Stutterer

Legjobb smink és haj

Mad Max: A harag útja
A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
A visszatérő

Legjobb rövid dokumentumfilm

Body Team 12
Chau Beyond the Lines
Claude Lanzmann
A Girl in the River
Last Day of Freedom

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik