Kultúra

Az Aljas nyolcas sem bírt a Star Wars-szal a magyar mozikban

Quentin Tarantino westernje mellett a Megjött Apuci is erősen kezdett, azonban Az ébredő Erőt már egyik sem tudta megszorongatni.

Nem történt változás a magyar bevételi lista éllovasának kilétét illetően, tekintve, hogy az első hétvégéjén hazánkban is történelmet író hetedik epizód: a Star Wars: Az ébredő Erő folytatva a brutális menetelését a hétvégén újabb 108,4 millió forinttal zárt, ezzel pedig mostanra immár 1,56 milliárd forintnál tart összesítésben. Nem is meglepő tehát, hogy az egyaránt múlt csütörtökön debütált Aljas nyolcas és a Megjött Apuci című ökörség is hiába termeltek szépen, a dobogó második és harmadik fokánál többre nem vihették a hetedik epizóddal szemben. Tarantino új mozija 74,6 millióval nyitva lett ezüstérmes, míg Mark Wahlberg és Will Ferrell komédiája 58,5 millióval bronzérmes, ezzel pedig a negyedik helyre kényszerítették a második héten már csak 22,3 milliót hozó Holtpontot, míg a legutóbb még harmadik Káosz karácsonyra meglepetésre úgy megzuhant, hogy ki is esett a mezőnyből.

A Megjött Apuci párosa a dobogó legalsó fokáig küzdötte magát. Fotó: Paramount Pictures
A Megjött Apuci ütődött párosa a dobogó legalsó fokáig küzdötte magát. Fotó: Paramount Pictures

A kultikus Holtpont feldolgozását a Nagyon vadon: Bolondos vadászidény című animációs film követi, amelynek 15,3 milliót gyűjtve sikerült megtartania az ötödik pozíciót. Mögötte a negyedikből hatodiknak visszaeső, Jennifer Lawrence főszereplésével készült Joy tanyázik 11,4 millióval. A hetedik helyet ezúttal is az Elmentek otthonról foglalja el 10,5 millióval, mialatt a nyolcadik a kettőt rontó Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts Film lett, amely már csak 6,4 milliót gereblyézett össze. A kilencedik helyen meglepetésre újfent az Ifjúság végzett 6,3 millióval, míg a listát aktuálisan a nyolcadikból utolsónak visszaeső Dínó tesó zárja 6,1 millióval. Mindez azt jelenti, hogy többé már nem találjuk az elitben a már említett Káosz karácsonyra mellett a hét másik kiesőjévé váló Kémek hídját. A múlt hét premierjei közül pedig Az én szerelmem című francia dráma és A kincs című ugyancsak vígjáték nem termelt eleget ahhoz, hogy a TOP 10 közelébe férkőzhessen.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (január 7. – január 10.):

1. Star Wars: Az ébredő Erő – Hétvégi bevétel: 108,4 millió forint. Nézőszám: 69 777. Összbevétel: 1,561 milliárd forint.
2. Aljas nyolcas – Hétvégi bevétel: 74,6 millió forint. Nézőszám: 54 094. Összbevétel: 74,6 millió forint.
3. Megjött Apuci – Hétvégi bevétel: 58,5 millió forint. Nézőszám: 42 285. Összbevétel: 63,8 millió forint.
4. Holtpont – Hétvégi bevétel: 22,3 millió forint. Nézőszám: 14 500. Összbevétel: 75,0 millió forint.
5. Nagyon vadon: Bolondos vadászidény – Hétvégi bevétel: 15,3 millió forint. Nézőszám: 12 157. Összbevétel: 38,0 millió forint.
6. Joy – Hétvégi bevétel: 11,4 millió forint. Nézőszám: 7 814. Összbevétel: 36,0 millió forint.
7. Elmentek otthonról – Hétvégi bevétel: 10,5 millió forint. Nézőszám: 7 359. Összbevétel: 58,1 millió forint.
8. Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts Film – Hétvégi bevétel: 6,4 millió forint. Nézőszám: 4 946. Összbevétel: 56,3 millió forint.
9. Ifjúság – Hétvégi bevétel: 6,3 millió forint. Nézőszám: 4 361. Összbevétel: 32,3 millió forint.
10. Dínó tesó – Hétvégi bevétel: 6,1 millió forint. Nézőszám: 4 380. Összbevétel: 122,1 millió forint.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik