Kultúra

Ötven évig fordították yupikra a Bibliát

Az angol után ez a második leggyakoribb nyelv Alaszkában.

A yupikot mintegy 18 ezren beszélik az amerikai szövetségi államban a Norton-öböltől a Bristol-öbölig. Az első misszionáriusok lefordították az Újtestamentumot a yupik egy korai változatára – mondta Jones Anaver herrnhuti lelkész Kwigllingokból. Ma már azonban az iskolákban használt yupik könyvek és szótárak a nyelv egy újabb és könnyebben olvasható változatában születnek.

Ezt Steven Jacobson nyelvész dolgozott ki az 1980-as években. A yupik Biblián 1971 óta dolgozó csoport – a nyelvet folyékonyan beszélő őslakosok és az amerikai bibliatársaság – ezért újrafordította az Újszövetséget a nyelv Jacobson-féle verziójában, az Ószövetséget pedig az “óyupik” mellőzésével egyből arra ültette át.

“Szerettük volna, ha a fiatalok is olvasni tudják a Bibliát és be tudnák fogadni” – fogalmazott Jones Anaver. Egy idős asszony, Elsie Jimmie, aki hat évig maga is részt vett a fordításban, azt mondta, az új változatot sokkal könnyebb olvasni és megtanulni. “Miután befejeződött a munka, felhívott egy analfabéta öregember. Nagyon örült, hogy a Biblia most már modern yupik stílusban is elérhető, mert az unokái így fel tudják neki olvasni” – mesélte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik