Kultúra

Így szállták meg a nácik a Keleti környékét

Így szállták meg a nácik a Keleti környékét

Mármint az igazi nácik. Mármint nem igaziból. ...mindegy, inkább mutatjuk.

Filmet forgatnak Budapesten. Nagy produkciónak tűnik, már legalább egy hónapja forgatnak itt-ott, főleg a nyolcadik kerület lepukkant részében (Magdolna-negyed), de felbukkant a stáb a Bakács téri templomnál is. A film 1942-ben játszódik majd, többek közt Prágában, tehát díszletigényes forgatás, a cseh fővárost pedig Budapest “alakítja”.

A mozi címe HHHH (igen, így), és arról szól, hogyan próbálta megölni a cseh ellenállás Reynard Heidrich SS- és Gestapo-vezért, a “végső megoldás” kitervelőjét. A véreskezű nácit a legutóbbi terminátor, Jason Clarke játssza majd, de főszerepet kap Rosamund Pike és Mia Wasikowska is. A rendező francia, a produkció nemzetközi, a stáb jó része pedig magyar, természetesen.

A napokban épp a Keleti pályaudvar melletti kis utcákban forgattak, ami már csak azért is érdekes volt, mert a díszleteket és a kellékeket – korabeli biciklitároló, cégérek, újságosbódék, reklámok és náci propagandaplakátok – ugyan elkészítették és felaggatták, a forgatási helyszínt azonban egy-két biztonsági embert leszámítva őrizetlenül hagyták, azaz bárki szabadon mászkálhatott a negyvenes évek Prágájában, járt a villamos, közlekedtek az autók. A két világ találkozása pedig elég szürreális képeket szült. Íme:

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik