Kultúra

Megvan, mi lesz az első szó, ami elhangzik Az ébredő Erőben

A hetedik epizódot rendező J.J. Abrams a showman Jimmy Kimmel műsorában fedte fel azt a bizonyos szót. Videó.

Az utóbbi időben megtanulhattuk, hogy a premier közeledtével a Star Wars VII kapcsán minden, de tényleg minden iszonyat nagy jelentőséggel bír, így például az is, mely szó hangzik majd el elsőként Az ébredő Erő elején. Ennek a kérdésnek a válaszáról most maga a mozit társíró és rendező J.J. Abrams rántotta le a leplet, aki a lökött showman, Jimmy Kimmel műsorában bejelentette, hogy a szó a “this” vagyis “ez” lesz. A már-már nevetségesen triviális információt jelentő szót egyébként Kimmel erőszakolta ki a filmesből, sőt: utána még nagy okosan azt is megállapította, hogy a “this” betűit új sorrendbe rendezve kijön az, hogy “sith”, azonban Abrams azt már nem árulta el, hogy ennek van-e jelentősége (valószínűleg nincs). A show-ban egyébként még a hét elején közzétett első filmklippet is levetítették Az ébredő Erőből, amely ugyancsak megtekinthető a videóban, íme:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik