Kultúra

Elkaszálták A Fantasztikus Négyes folytatását

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

kultúrás hírvadász. 2015. 11. 24. 17:00

A 20th Century Fox pontot tett a katasztrofális produkció folytatásával kapcsolatos spekuláció végére.

Hivatalosan is vége az idén rebootolt és az augusztusban a mozikba került első és mostantól egyetlen részből álló A Fantasztikus Négyes franchise-nak, miután a 20th Century Fox törölte a hatalmas bukássá vált szuperhősös mozi folytatásának előzetes premierdátumát. Természetesen nincs is ebben semmi meglepő, miután a Josh Trank rendezésében készült, szerintünk is totál dilettáns produkció készítői a lesújtó kritikai fogadtatáson talán még túltették volna magukat, ugyanakkor azon már nyilván nem, hogy a 120 millió dollárból készült filmjük világszerte összvissz 167 milliót termelt.

A Fox számára az X-Men-mozikat is produceráló és a reboot tető alá hozásában is oroszlánrészt vállaló Simon Kinberg a folytatás melletti kardoskodása miatt az elmúlt hónapokban még őrizték a sequel számára kitűzött 2017. június 9-es dátumot, azonban ezt most visszavonták, magyarán nem lesz film. Ezáltal a stúdiónak igazából két választása marad: vagy tovább erőltetik és ismét teljesen elölről kezdik a kvartett mozis történetét, vagy belátják, hogy nem megy ez nekik és visszaadják a jogokat a Marvelnek.

Forrás: Independent

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.