Kultúra

Nagy a rohangálás a Star Wars: Az ébredő Erő új videóiban

A menetrendszerűen érkezett új tv-szpotok mellett megjelent az első rövid filmklip is a hetedik epizódból.

Szintet lépett a Walt Disney: ezúttal egymás után három új promót is kiadtak Star Wars VII-hez, melyek a videók tanulsága szerint immáron sorban a hetedik és kilencedik(!) tévészpot, illetve az első rövid részlet a filmből, melyben Rey (Daisy Ridley) és Finn (John Boyega) a sivatagos Jakku planétáján a TIE vadászok elöli meneküléséből láthatunk egy keveset. A szokás szerint félperces tévészpotokban ismét előkerül pár új snitt, így az Ellenállás Poe Dameron (Oscar Isaac) vezette pilótái közül is megismerünk párat, később Kylo Ren (Adam Driver) is fenyegetően fordítja a kamera irányába a sisakos fejét, a náci Harmadik Birodalmat pedig még a Palpatine-féle Galaktikus Birodalomnál is jobban idéző Első Rend felvonulásán a rohamosztagosok karlendítéssel tisztelegnek, csak ők persze ballal, nem jobbal. A Lawrence Kasdan, Michael Arndt és J.J. Abrams forgatókönyvéből az utóbbi rendezte Star Wars: Az ébredő Erő december 18-án kerül majd a mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik