Kultúra

A magyar mozikban is Katniss az új bajnok

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

nomen est omen. 2015. 11. 23. 17:00

Az éhezők viadala záróakkordja könnyedén nyomta le a Spectre-t, miközben a Blinky Bill, az Apák és lányaik és a Szcientológia, avagy a hit börtöne egyaránt beégett.

Akárcsak az amerikai mozikat, úgy a hétvégén a hazaiakat is meghódította Az éhezők viadala: A kiválasztott – 2.rész, amely itthon egy igen meggyőző 151,5 millió forinttal dobbantva át is vette a vezetést a három héten keresztül a bevételi listát uraló 007 Spectre: A Fantom visszatér című Bond-mozitól, amely ezúttal már csupán 40 millió forintra volt képes. A dobogó legalsó fokára szoruló A kis herceg a már a szuperkém teljesítményénél is jóval halványabb 12 millióval kellett, hogy beérje, míg a múlthéten még harmadik Fekete mise 11,4 millióval visszaesett ötödiknek, ugyanis a Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó alig 50 ezer forinttal termelve többet, de megelőzte Johnny Depp krimijét.

Három hét után véget ért Mr. Bond uralkodása a magyar mozikban. Fotó: Eon Productions

Hatodik helyen debütált mindössze 8,8 millió forinttal a Blinky Bill – A film, ezáltal a Mentőexpedíció is rontott egyet és 6,4 millióval a hetedik helyen zárt. Nyolcadikként megint csak egy újonnan érkezőt köszönthetünk: a Russel Crowe és Amanda Seyfried neve fémjelezte Apák és lányaik című drámát, amely 6,3 millióra volt képes. Közel ugyanennyit hozott a konyhára az egy hete még ötödik Az utolsó boszorkányvadász is, amely ugyanakkor 30 ezer forinttal kevesebbet kuporgatva hátrazuhant a kilencedik pozícióba. A listát aktuálisan a legutóbb még nyolcadik A kezdő zárja, mindez egyszersmind azt jelenti, hogy többé már nem találjuk az elitben a Fák jú Tanár úr! 2., a Libabőr és az Anyám és más futóbolondok a családból című produkciót sem. A múlthét premierjei közül pedig a mindössze 530 ezer forintot összegereblyéző Szcientológia, avagy a hit börtöne, a Tökmag és Gázolaj – Vakáció négy keréken és az Új esély című alkotás sem termelt eleget ahhoz, hogy a TOP 10 közelébe férkőzhessen.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (november 19. – november 22.):

1. Az éhezők viadala: A kiválasztott – 2. rész – Hétvégi bevétel: 151,5 millió forint. Nézőszám: 101 522. Összbevétel: 160,4 millió forint.
2. 007 Spectre: A Fantom visszatér – Hétvégi bevétel: 40,0 millió forint. Nézőszám: 27 167. Összbevétel: 306,7 millió forint.
3. A kis herceg – Hétvégi bevétel: 12,0 millió forint. Nézőszám: 9 226. Összbevétel: 59,1 millió forint.
4. Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó – Hétvégi bevétel: 11,5 millió forint. Nézőszám: 8 365. Összbevétel: 350,7 millió forint.
5. Fekete mise – Hétvégi bevétel: 11,4 millió forint. Nézőszám: 7 850. Összbevétel: 35,2 millió forint.
6. Blinky Bill – A film – Hétvégi bevétel: 8,8 millió forint. Nézőszám: 7 097. Összbevétel: 8,8 millió forint.
7. Mentőexpedíció – Hétvégi bevétel: 6,4 millió forint. Nézőszám: 4 021. Összbevétel: 405,0 millió forint.
8. Apák és lányaik – Hétvégi bevétel: 6,35 millió forint. Nézőszám: 4 475. Összbevétel: 6,3 millió forint.
9. Az utolsó boszorkányvadász – Hétvégi bevétel: 6,32 millió forint. Nézőszám: 4 422. Összbevétel: 134,5 millió forint.
10. A kezdő – Hétvégi bevétel: 6,1 millió forint. Nézőszám: 4 099. Összbevétel: 210,4 millió forint.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

London, 2017. január 24.
Kaya Mar uniópárti művész Theresa May brit kormányfő gúnyfiguráját ábrázoló festménnyel tüntet a brit legfelsőbb bíróság épülete előtt Londonban 2017. január 24-én. Ezen a napon a brit legfelsőbb bíróság ismerteti döntését arról, hogy a kormánynak kell-e kérnie előzetes parlamenti jóváhagyást a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához. A szigetország lakossága 2016. június 23-án népszavazáson döntött az ország kiválásáról az Európai Unióból. (MTI/EPA/Andy Rain)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.