Kultúra

Tanítsatok meghalni engem is

24.hu
24.hu

2015. 11. 01. 09:46

A Halál: apró vérfolt, nem jelent semmit, csak átmentem a másik oldalra. A legszebb sorok, amit rothadó testek köré valaha írtak. Hódos Hajnalka válogatása halottak napjára.
Korábban a témában:

Babits Mihály: Ősz és tavasz közt (részlet)

Este van már, sietnek az esték

álnokul mint a tolvaj öregség

mely lábhegyen közeledik, halkan,

míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van!

Nem tudjuk már magunkat megcsalni:

óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

 

Leesett a hó a silány földre,

talán csak hogy csúfságát befödje.

Most oly fehér mint szobánkban este

fekhelyünk, ha készen vár megvetve,

puha dunnánk, makulátlan párnánk:

s mintha a saját ágyunkon járnánk,

 

mint a pajkos gyerekek, ha még nem

akaródzik lefeküdni szépen,

sétálnak az ágy tetején, ringva,

mig jó anyjuk egyszer meg nem unja

s rájuk nem zeng: »Paplan alá! Hajjcsi!«

Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

24.hu / Neményi Márton

Tóth Krisztina: Géphang

Már túl a túlon túl földi idődön

pedig rég nem te voltál hisz láttalak

egy halott beszélt a rögzítődön

de nem tudtam megállni

hogy vissza ne hívjalak

 

mikor rég úton voltál és nem tudtál megállni

se hang se test csak távozó alak

nem fordultál meg szólhatott volna bárki

mégse tudtam megállni

hogy egyszer vissza ne hívjalak

 

se hang se test csak távozó alak

már túl a túlon túl földi idődön

egyszer hiába hívtalak

egy halott beszélt a rögzítődön

mégse tudtam megállni

 

hogy vissza ne hívjalak

nem fordultál meg szólhatott volna bárki

már túl a túlon túl földi idődön

rég úton voltál és nem tudtál megállni

hiába hívtalak

24.hu / Neményi Márton

Dsida Jenő: Temetőben

 

Köröttem csend – és temető.

Csak néha suttog valami,

csak néha lehet hallani:

ez ő, ez ő, ez ő! –

Azután minden újra csendes,

és álmodik a temető.

 

Én hajtott fővel ballagok,

s a néma árnyak szembe jönnek,

s a sírkeresztek rámköszönnek,

és mind az igazi Nagyok –

Én, a halottak ismerőse,

révedő szemmel ballagok.

 

Utánam huhog a Jövő,

a Múlt, Jelen, a sok kereszt,

s az árnyak kara zúgni kezd:

ez ő, ez ő, ez ő! –

Azután minden újra csendes,

és álmodik a temető.

24.hu / Neményi Márton

Zilahy Péter: Aki el

 

aki elment többé nincs

többé nem nyom le kilincs

nem szeret nő nem hal halál

nem rág köröm nem szúr szakáll

 

ha már elment lelke rajta

nem mer leves nem gyújt gyertya

nem üt vissza nem szül gyerek

nem vár haza nem főz meleg

 

meddig tart és mért nem enged

mért szorít belém lehellet

mért tüntet ki értelem

mért szórakoz pont velem

24.hu / Neményi Márton

Petri György: Búcsúzás

„Ne tudja más, ne hallja más,

örökre szól a búcsúzás.”

(N. Mihalkov-parafrázis)

Ég veletek, barátaim, vége a dal-

nak. Engem most már vár a ravatal.

Lehettem volna jobb, szorgalmasabb,

de sajnos ennyire futotta csak.

Kár, hogy így van, jó volna élni még,

másrészt, belátom, ennyi is elég,

nincs rá okom – nem elégedetlenkedem:

tartalmas és szép volt az életem.

S mint bársonyon smaragdok, jáspisok,

drága hónapok ékköve ragyog

még káprázó, boldog szemem előtt,

ajándék minden reggel, délelőtt,

kiélvezem a maradék időt,

mint ínyenc a húsos cubákokat

– csontig lerágom végnapjaimat.

24.hu / Neményi Márton

Pilinszky János: Zárójelben

 

Apa, meghaltál.

Anya, halott vagy.

Tanítsatok meghalni engem is,

ahogy beszélni, járni megtanultam

valamikor. (Azt hiszem, tőletek.)

24.hu / Neményi Márton

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd (részlet)

 

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,

s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt

a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,

mint vízbe süllyedt templomok harangja

a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:

„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,

vagy bort ivott és boldogan meredt a

kezében égő, olcsó cigaretta

füstjére, és futott, telefonált,

és szőtte álmát, mint színes fonált:

a homlokán feltündökölt a jegy,

hogy milliók közt az egyetlenegy.

24.hu / Neményi Márton

Radnóti Miklós: Ősz és halál (részlet)

 

Ó, honnan táncoltál a fényre te?

falak tövéből, nyirkos, mély sötétből!

S miféle szárnyas akarat emelt?

mit láthattál, micsoda égi jelt?

 

S mi lett belőled, mondd?

te lélekűzte test,

te röppenő és dobbanó!

a gyertyák lángja és a friss

lehellet táncol most helyetted s – érted is.

 

Mi lett belőled lélekűzte test?

te dobbanó és röppenő!

ki könnyü voltál, mint a szellő,

súlyos vagy, mint a kő.

 

*

 

Most rejt a föld.

S nem úgy, mint mókust rejti odva,

vagy magvait a televény

csak télen át, –

örökre! mint emlékedet

e tépett költemény.

24.hu / Neményi Márton

Weöres Sándor: A halálról

Ne bánd, hogy meghalsz. Csak tested alakja

és külön-léted, értelmed muló.

A többit a minden-befoglaló

végső keret magába átfogadja.

 

Mulandó minden forma és jelenség-

elbontható a hegycsúcs és parány:

mint állapot: halandó mindahány

s mint állomány: időtlen, tiszta fenség.

 

Ilyen a lélek is: kihal belőle

az állapot – az érzés, értelem,

mely mindig csak a részekre halászik

 

s még ezt se bírja, betegecske tőle –

de ami benne állandó elem,

elér az el-se-hagyott Drága Házig.

24.hu / Neményi Márton

Szent Ágoston: Ne sírj azért, mert szeretsz

A halál nem jelent semmit.

Csupán átmentem a másik oldalra.

Az maradtam, aki vagyok

És te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk,

Azok vagyunk mindörökre.

Úgy szólíts, azon a néven,

Ahogy mindig hívtál.

Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,

Ne keress új szavakat.

Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,

Folytasd kacagásod, nevessünk együtt

Mint mindig tettük.

Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.

Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is

Hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.

Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.

A fonalat nem vágta el semmi,

Miért lennék a gondolataidon kívül…

Csak mert a szemed nem lát…

Nem vagyok messze, ne gondold.

Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.

Meg fogod találni a lelkemet és benne

Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.

Kérlek, légy szíves… ha lehet, töröld le könnyeidet,

És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.

24.hu / Neményi Márton

Ady Endre: A menekülő élet (részlet)

A Halál: apró vérfolt,

Egy rosszul járó óra,

Ezerfelé ugrándozik,

Ezerfelé mutat, int

Ezer bolond mutatója.

Téli bolond, pojáca

És mindig csak semmiség:

Ráver az életünkre

És mégse más, mint egy

Kis látogatókártya.

És mégis és ezerszer

Minden futásnak futtán

Az Élet havas útján

(Életem bolygó útján)

Ott kisért ez apró szolga,

Ez a semmi: a Halál.

 

Lehet: Élet se volna,

Hahogyha nincs Halál,

Holott ott van mögöttük

Titokzatos Uruk,

Valami ős és vad, szörnyű

Szabálytalan Szabály,

Egy nagyon nagy Üldöző.

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.