-Rabbi, igaz az a történet, hogy Kohn, miután összeveszett Grünnel, elment a rabbijához, hogy igazságot tegyen?
-Bizony igaz.
-És a rabbi azt mondta, Kohn, igazad van! Aztán Grün is elment, és a rabbi azt mondta neki: Grün, igazad van!
-Így volt, bizony!
-De hát rabbi! Hogy lehetett igaza Kohnnak és Grünnek is?
-Hm… tudod mit? Igazad van!

Kilenc éve, 2006. október 15-én, délután fél négykor rugdosták halálra az olaszliszkai cigányok Szögi Lajos negyvennégy éves tanárembert. Szögi a falun áthajtva gázolt halálra egy kislányt, akiről aztán kiderült, hogy nem is halt meg, aztán kiderült, hogy csak elsodorta, aztán az derült ki, hogy hozzá sem ért a kocsihoz, csak megijedt tőle és az árokba gurult.

Mire kiderült, hogy semmi baja, már késő volt: a kislány bátyja, apja és vagy tucatnyi falubeli rángatta ki Szögit autója betört üvegén, miközben az anyja bujtotta őket az udvarról: „Öljétek meg a magyart, mert meghalt a gyerek!”

Az ország még fel sem ocsúdott az őszödi beszéd sokkjából – a lincselés után pont egy héttel, október 23-án volt a rendszerváltás utáni Magyarország legdurvább tüntetése –, máris mindenki erről beszélt. Amit a Fidesz Gyurcsánynak köszönhetett, azt a szélsőjobb Olaszliszkának. Ekkor ismerkedett meg az ország a kriminológiai szakzsargonból átemelt és politikai fegyverré kovácsolt cigánybűnözés szóval.

Állítólag megerőszakolással fenyegették Szögi két lányát, akik végignézték a lincselést, mielőtt segítségért futottak volna. Hivatalosan nyolc gyanúsítottat ültettek le; állítólag több tucatnyian rúgtak. Állítólag előkerült egy balta is. Állítólag nem is volt gyilkos; mindenki egy kicsit hozzátett a tanár halálához.

„A gyilkosság nem zárul le soha, ahogy nem is kezdődik. Folyamatosan tart. Káin is sokáig ütötte a testvérét.” Ez pedig már a Máté Gábor rendezte Az olaszliszkai című darabban hangzik el, amelyet most pénteken mutat be a Katona József Színház, és amelyet ugyanannyira ihlettek a lincselés jegyzőkönyvei, mint a tavaly elhunyt Borbély Szilárd művei és nyilatkozatai, plusz az ókori görög dráma.

Az olaszliszkai nagyon sok mindenről akar szólni, úgy tűnik, mintha az egész Magyarországot körbe akarták volna írni az alkotók, szegénységestül, cigányságostul, mocskos médiástul, Bocskai-öltönyös magyarkodásostul. Az egész Borbély Egy gyilkosság mellkékszálai című kötetéből indul, az egész korrupt rendszerre dühös, anyját elvesztő kisember alakul át Szögi Lajossá – persze név nélkül –, de feltűnik a nyomtalanul eltüntetett vidéki zsidóság is, amellyel együtt Isten is felszívódott a vidékről.

Az olaszliszkai – pont azért, mert mindenről szólni akar – néha közhelyes, néha szájbarágós, de ennek mind helye van a darabban. Végül is az emberek is, ha kinyitják a szájukat, javarészt közhelyeket puffogtatnak és egymás szájába akarnak rágni mindenfélét, ezt pedig hitelesen és hűen visszaadja a tárgyalásról szóló, az ókori drámák mentén komonált rész rendőrrel, ügyvéddel, ügyésszel, vádlottakkal és bírónővel.

A cigányok úgy beszélnek, mint saját maguk paródiái, a darab meg sem próbálkozik holmi politikai korrektséggel. A jogászok jönnek a parttalan egyrészt-másrésztozással. Szögi Lajos Bocskai-öltönyben feszít és a jó erkölcsről okítja lányait az autóban. A zsidók folyamatosan bölcselkednek, de ritkán mondnak valamit. A rendőr bazmegel, törte volna el a lábát inkább, akkor nem lett volna éppen szolgálatban. Elhangzik a végső érv („ezek állatok”) és a végső utáni is („nem, mert állat ilyet nem csinál”). A vádlottak sorra állítják, hogy nem ők voltak, vagy de, de csak egy kicsit, „megpofoztam na, de nem mondtam, hogy öljétek meg”, a kislány meg „nem halt meg, de meghalhatott volna”. „Lassan ott tartunk, hogy önmagát verte agyon az ártatlan áldozat” – összegez az egyik jogász.

Azon túl, hogy Olaszliszka a magyarság neuralgikus pontja, nem tudjuk, mit jelent pontosan. Egy esztelen, véletlenszerű gyilkosság? Tömegpszichózis? A vérükben van? Vagy ez éppen hogy egy tragikus társadalmi tünet, a magára hagyott vidéki cigányság segélykiáltása? Valahol érthető? Végső válasz nincs, tessék tehát választani, kinek melyik a kényelmes.

A darab – nagyon helyesen – nem foglal állást. Ha szól valamiről, akkor az valami olyasmi, hogy az, hogy melyik igazságot fogadjuk el a rengeteg közül, nem azon múlik, mennyire látunk át a szitán, inkább azon, mennyi frusztráció és gyűlölet van bennünk, illetve, ha van – nyilván van –, mennyire engedjük szabadon.

Aztán a franc tudja. Lehet, hogy nincs igazam.

Az olaszliszkai
Írta: Borbély Szilárd
Rendezte: Máté Gábor
Szereplők: Fekete Ernő, Pálmai Anna, Mészáros Blanka, Szacsvay László, Haumann Péter, Bán János, Szirtes Ági