Kultúra

Csúszik A kör 3. premierje

A Körök címmel érkező 3. rész eredetileg már idén novemberben érkezett volna, viszont a Paramount változtatott a tervein.

A kör-franchise története egészen 1998-ig nyúlik vissza, amikor Hideo Nakata a világra szabadította egy megátkozott videokazetta, egy kút és egy kislány történetét. A japán horrorokra oly jellemző feszült hangulatteremtés ebben a filmben is csúcsra van járatva, sokkal erősebb is ebből a szempontból, mint amerikai feldolgozása. Gore Verbinski mégis jó munkát végzett a remake-kel: 2002-ben, az amerikai feldogozás kapcsán felrobbantak a mozipénztárak és a film instant horrorklasszikus lett. 2005-ben jött is a folytatás, ami viszont már nem ütött akkorát, annak ellenére sem, hogy maga a japán eredetit jegyző Hideo Nakata rendezte. Most 10 év után érkezhet egy újabb rész, ezúttal előzményfilm készül.

A történet szerint Holt (Alex Roe) és barátnője Julia (Matilda Lutz) kezdenek egymástól eltávolodni, miután mindketten megnézik a hírhedt videofelvételt, Gabriel (az Agymenőkből ismert Johnny Galecki) pedig megpróbál nekik valamilyen módon segíteni, hogy újra egymásra találjanak, és ha lehet ne haljanak meg, ehhez pedig bele kell ásniuk magukat a szellemlány múltjába, mikor még minden szép és jó volt, és nem fenyegették a világot gyilkos VHS kazetták. A film az eredeti tervek szerint 2015 novemberében érkezett volna ‘Körök’ címmel, F. Javier Gutiérrez rendezésében, ám a Paramount valamiért úgy döntött, hogy leveszi a filmet az ez éves tábláról, és átidőzíti 2016-ra. Egyelőre ennél pontosabb dátumról nem nyilatkoztak, de a filmes site-ok az első negyedévre tippelnek.

Forrás: comingsoon.net

Ajánlott videó

Olvasói sztorik