Kultúra

Robert Redford és Cate Blanchett le akarja leplezni Bush botrányait

A Truth a korábbi amerikai elnök viselt dolgait meséli el újságírói szemszögből, de a trailer szerint ráfáznak.

A filmet az elsőfilmes James Venderbilt rendezte, akinek forgatókönyvíróként olyan filmeket köszönhetünk, mint a Zodiákus, vagy Az elnök végveszélyben. A Truth valahol a kettő metszete, hiszen, amíg az elsőben újságírók (is) nyomoznak a Zodiákus-gyilkos után, addig a másikban az amerikai elnök lesz a főszereplő. A Truth persze ennél komplikáltabb sztorival bír, ráadásul valós események állnak a film hátterében, hiszen egy ízben George W. Bush állítólag engedély nélkül maradt távol a Nemzeti Gárdától, s erre a visszásságra ugyan a CBS News riporterei felhívták a figyelmet, de hanyagságuk miatt végül az újságírókat hurcolták meg, sőt karrierjük is kockára került. A film igazi színészparádéval készült, hiszen a főszereplő Cate Blanchett és Robert Redford kettősön kívül Topher Grace, Elisabeth Moss és Dennis Quad is szerepel a Truth-ban. A film októberben érkezik az amerikai mozikba, a készítők ezzel akarnak előnyt kovácsolni abból, hogy a szintén újságírós-oknyomozós, de jobb kritikákkal bíró Spotlight előtt dobják a placcra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik