Kultúra

Eltemették Czeizel Endrét

Pénteken délután búcsúztatták Czeizel Endrét az Óbudai temetőben. A hosszan tartó betegség után 80 éves korában, egy hónappal ezelőtt elhunyt orvosprofesszort pár százan búcsúztatták a temető Főnix termében, majd kísérték utolsó útjára sírhelyéhez. A szertartáson a család és közeli barátok mellett politikusok, és a művészvilág képviselői is jelen voltak.

A 24.hu helyszíni tudósítója szerint a szertartáson – amit a legközelebbi hozzátartozók kivételével a tömeg nagy része az épületen kívül, kihangosítóról hallgathatott – beszédet mondott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, továbbá a korábban Czeizel elnökletével működő Magyar Tehetséggondozó Társaság képviselője, és búcsúzott tudományos titkára is. Nagyváradi Erzsébet színésznő megindító beszédében köszönetet mondott épségben született kisfiáért az elhunyt professzornak.

Már korábban kiderült, hogy a család teljesíti a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével is kitüntetett, valamint Semmelweis- és Kennedy-díjas Czeizel Endre különleges kívánságát, így hamvai mellé a DNS mintáját is eltemették.

Galéria
24.hu/Berecz Valter

75 ezer “Czeizel-bébi”

Barátai és kollégái szerint Czeizel Endre világlátása, nyitottsága, céltudatossága és emberekkel való bánásmódja példaértékű volt. A mai korunk felvilágosodásának utolsó nagy mohikánja, nemzedékeket, országokat, társadalmakat átívelő nagy multikulturális értelmiségijeként tekintettek rá.

A nemzetközileg elfogadott kutató és orvos fő területe az epidemiológia, az öröklődés, a genetikai ártalmak és a veleszületett rendellenességek kutatása és megelőzése volt. Elsőként igazolta a magzatvédő vitamin szerepét a fejlődési rendellenességek megelőzésében, elsőként írta le számos veleszületett rendellenesség előfordulási sajátosságait. Czeizel Endre 1973 óta végzett genetikai tanácsadást, kidolgozta az úgynevezett magyar módszert, az 1980-as években pedig az optimális családtervezési modellt, majd szolgáltatást. Ennek keretében elsőként a családtervezési alkalmasságot tisztázzák, a második lépés a fogamzásra történő három hónapos felkészülés, a harmadik lépésben a fogamzás optimális körülmények közötti elérése után a korai terhesség fokozott védelmét segítik elő. Magyarországon bizonyítottan több mint 75 ezer “Czeizel-bébi” született.

Galéria
Gyurcsány Ferenc és felesége Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Czeizel Endre sokrétű szakírói és ismeretterjesztő tevékenységet is végzett, több mint 300 angol nyelvű tudományos közlemény, 28 magyar ismeretterjesztő, valamint 17 tudományos szakkönyv fűződik a nevéhez. A televízióban olyan népszerű, felvilágosító-ismeretterjesztő műsorokat vezetett, mint Az öröklődés titkai, a Születésünk titkai, a Jövőnk titkai, Az élet él és élni akar, a Ki viszi át a szerelmet, a Szexfilm, az AIDS, a Génjeink titkai. Az utóbbi években a zsenialitás gyökereit kutatta a kivételes tehetségű muzsikusok, költők, művészek, Nobel-díjas tudósok családfaelemzése alapján.

M. Kiss Csaba könyvet írt a genetikusról, amiből kiderült, titokban lánya született. Czeizel hatvanhat évesen esett szerelembe egy huszonhárom éves lánnyal, miközben a hétköznapjait közel 40 éve második feleségével élte. Erzsike nem ajándékozta meg babával a genetikust. Szeretőjétől, Dóritól azonban már két gyermeke is született: a második, Fanni szinte teljes titokban jött világra múlt év augusztusában.

Galéria
24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik