Kultúra

Wall-E alakítja Matt Damont a Mentőexpedíció alternatív előzetesében

Mesteri vágás jellemzi a videót, amelyben a közelgő sci-fi eddigi legütősebb előzetesét hallhatjuk, csakhogy a képsorokat hozzá ezúttal az animációs film szolgáltatja.

Valahol adta is magát az ötlet, amelyet bizonyos Tony D Youtube-felhasználó valósított meg, nevezetesen, hogy egybegyúrja a 2008-as Wall-E és az október 1-én a mozikba kerülő (dilettáns magyar című) Mentőexpedíció című produkciókat, méghozzá oly módon, hogy a Matt Damon főszereplésével közelgő sci-fi fantasztikus utolsó előzetesének hangját a Disney és a Pixar animációs sikerének képsorai alá keverje. Természetesen a videó megalkotója csupa az elhangzottakhoz tökéletesen passzoló momentumot válogatott a magányos kis robot mozijából, így a végeredmény még annak ellenére is aranyos és hatásos, hogy egyébként Wall-E tulajdonképpen bármikor „megszólalhatna” Damon hangján, miután nincs szája és így nem is muszáj szinkronban lennie a hangnak a nemlétező ajkainak mozgásával. Azonban kit zavar mindez, amikor a Földön magára maradt robot és a Marson ottfelejtett asztronauta koncepciói eleve olyan jól összeboronálhatók, hogy abból egy ilyen szórakoztató mashup kerekedhet.

Forrás: SlashFilm

Ajánlott videó

Olvasói sztorik