Kultúra

Megvan, ki énekli az új Bond-mozi betétdalát

A James Bond filmes históriában mindenkoron kulcsfontosságú betétdalt a Spectre - A Fantom visszatér esetében hosszú idő után ismét egy férfiénekesre bízták.

Az utóbbi időben már felröppentek a pletykák és lehetséges jelöltként több név is napvilágot látott, ám mostanra eldőlt, hogy a Sam Mendes rendezésében készülő Spectre – A Fantom visszatér betétdalát a négyszeres Grammy-díjas Sam Smith adhatja majd elő. A 23 éves Smith megnevezése mellett az is kiderült, hogy a szóban forgó dal címe “Writing’s on The Wall” lesz, amelyet az ifjú brit énekes „Stay With Me” című legnagyobb sikerét is társszerzőként jegyző Jimmy Napesszel közösen írnak.

Sam Smith énekelheti a "Writings on The Wall" című új Bond-betétdalt. Fotó: USMagazine
Sam Smith énekelheti a “Writing’s on The Wall” című új Bond-betétdalt. Fotó: USMagazine

Nem mellesleg Smith kiválasztása történelmi jelentőséggel is bír, hiszen az 1965-ös Tűzgolyó című negyedik Bond-kaland betétdala és az azt feléneklő Tom Jones óta ötven év után ő lesz az első férfiénekes, aki ismét megkapja a kiváltságot. Ami pedig még ennél is érdekesebb és nyilvánvalóan nem véletlen, az az, hogy a Sean Connery főszereplésével készült Tűzgolyó cselekményében is fontos szerepet játszik a Spectre nevű titkos szervezet, amelyről az november 6-án a magyar mozikba kerülő új produkció is szólni fog.

Forrás: ComingSoon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik