Kultúra

A Vakáció nem talál legyőzőre a magyar mozikban

A szuperkínos komédiát még csak megszorongatni sem tudták a riválisok, miközben A szállító - Örökség szépen debütált, a Miénk a világ azonban csúnyán lebőgött.

Folytatódik a múlt héten meglepetésszerűen a hazai bevételi lista élére ugró Vakáció uralkodása, amely dacára annak, hogy simán megérdemli az év eddigi legcinkesebb filmje címet, mostanra újabb 40,1 millió forintot termelt, ami alig marad el a bemutatását követő teljesítményétől. Mögé másodiknak sikerült megérkeznie a Jason Stathamet Ed Skreinre cserélő, itthon kacifántos címen futó The Transporter: A szállító – Örökségnek, amely a maga 18,2 milliójával már labdába sem rúghatott az éllovas vígjáték ellen. A dobogó legalsó fokáért folytatott acsarkodást végül a lapos, de nagyon menő Az U.N.C.L.E. embere nyerte, amely 1,6 millióval többet gyűjtögetve leverte az enyhén szólva is bűn rossz Hitman: A 47-es ügynököt és így sikerült megőriznie a harmadik helyet.

Mindenki mást levert, de a Vakációval már nem bírt a The Transporter: A szállító – Örökség. Fotó: EuropaCorp
Mindenki mást levert, de a Vakációval már nem bírt a The Transporter: A szállító – Örökség. Fotó: EuropaCorp

Köszönhetően az új Szállító-installáció megérkezésének, a negyedikről az ötödik helyre kényszerült a remek Mission: Impossible – Titkos nemzet, amelyet a bűbájos Minyonok követnek, akik azzal tartották meg a hatodik helyet, hogy megelőzték a siralmas Kész katasztrófát. Utóbbi mögé kapaszkodott fel a nyolcadik helyre a Zac Efron főszereplésével készült Miénk a világ, amely 7,8 millióval debütálva elég gyengén kezdett. Kilencedik lett a két új premierfilm ellenére csupán egyet visszaeső Irány a bárka!, a listát pedig aktuálisan a Sinister 2: Az átkozott ház horrorja zárja, amely a hét vesztese titulust is kiérdemelte, hiszen a hetedik pozícióból sodródott az utolsóba. Mindez azt jelenti, hogy többé már nem találjuk az elitben az Agymanókat és Az ajándékot sem, ugyanakkor a múlt hét premierjei közül a Boldogság bármi áron, a Suite Francaise, a Vakrandi és a Tízezer km című alkotás sem termelt eleget ahhoz, hogy a TOP 10 közelébe férkőzhessen.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (szeptember 3. – szeptember 6.):

1. Vakáció – Hétvégi bevétel: 40,1 millió forint. Nézőszám: 29 753. Összbevétel: 98,4 millió forint.
2. The Transporter: A szállító – Örökség – Hétvégi bevétel: 18,2 millió forint. Nézőszám: 13 124. Összbevétel: 18,2 millió forint.
3. Az U.N.C.L.E. embere – Hétvégi bevétel: 13,9 millió forint. Nézőszám: 9 797. Összbevétel: 97,7 millió forint.
4. Hitman: A 47-es ügynök – Hétvégi bevétel: 12,3 millió forint. Nézőszám: 9 047. Összbevétel: 37,7 millió forint.
5. Mission: Impossible – Titkos nemzet – Hétvégi bevétel: 9,8 millió forint. Nézőszám: 6 681. Összbevétel: 246,4 millió forint.
6. Minyonok – Hétvégi bevétel: 9,0 millió forint. Nézőszám: 6 572. Összbevétel: 927,3 millió forint.
7. Kész katasztrófa – Hétvégi bevétel: 8,8 millió forint. Nézőszám: 6 601. Összbevétel: 28,9 millió forint.
8. Miénk a világ – Hétvégi bevétel: 7,8 millió forint. Nézőszám: 5 859. Összbevétel: 7,8 millió forint.
9. Irány a bárka! – Hétvégi bevétel: 5,4 millió forint. Nézőszám: 4 020. Összbevétel: 33,1 millió forint.
10. Sinister 2: Az átkozott ház – Hétvégi bevétel: 5,1 millió forint. Nézőszám: 3 771. Összbevétel: 33,1 millió forint.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik