Kultúra

RIP: vége a Cinknek

Ennyi volt, mi nagyon jól szórakoztunk majdnem végig, remélem, néha ti is - jelentette be Szily László, a kísérleti blogoldal apukája.

“Tegnap délelőtt hívott fel Nick Denton tulajdonos, egy 5 perces telefonbeszélgetés keretében elmondta, hogy vége a Cinknek” – írja egyik utolsó posztjukban Szily László, aki hozzáteszi: a Cink nem egy snormális sajtótermék volt, hanem alkalmi projekt, amit kísérleti céllal alapítottak és mivel mindent kipróbáltak, amit ki akartak, már nincs értelme fenntartani.

“Egy évvel ezelőttre nagyjából világossá vált, hogy amiért elindítottuk a lapot 2013 első munkanapján – a Kinja rendszer tesztelése, a budapesten dolgozó Gawker-fejlesztők kísérleti laborja, a kommentrendszerünk bemutatóterme és hasonlók –, azt vagy teljesítettük addigra, vagy jó eséllyel sosem fogjuk teljesíteni” – írja Szily, aki szerint 2014 nyarára kifutotta magát a 2012. december 1-jén indított projekt.

A tulajdonos ekkor azt találta ki, hogy mivel célok nélkül nincs értelme az oldal fenntartásának, próbálják ki, képesek-e megduplázni látogatószámukat. Nem sikerült, a Cink 2 és háromnegyed évesen köszönt el olvasóitól. Nem teljesen, mert a napokban még néhány poszt élesedhet.

Statisztikákért és versért kattintson ide.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik