Kultúra

L. Simon tízmilliói miatt dobhatták a Művészetek Völgye arcát

Galkó Balázs (Array)
Galkó Balázs (Array)

„Dilettáns, seggnyaló, erkölcstelen féreg" – írta Márta István L. Simon Lászlóról Galkó Balázsnak, akit a fesztiváligazgató pont azért dobott, mert meg akart felelni a politikai elvárásoknak – állította Galkó a Librarius.hu-nak adott interjújában.

A Művészetek Völgye ötletigazgatója, és egyik alapítója korábban már elmondta, hogy régi jó barátja Márta István nem közölte vele nyíltan, hogy ki van rúgva, csak közvetve szerzett róla tudomást.

 
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt 

A kapcsolatuk azután romlott meg, amikor a fesztivál előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy az a rendezvényükön korábban szereplő L. Simon Lászlóról elmondta, hogy disznóságnak tartja, amit L. Simon művel.

„Vagyis gyakorlatilag elküldtem őt a búsba. Ezen Pista, illetve nem is ő, hanem Páva Zsolt pécsi polgármester fölkapta a vizet, szólt neki, hogy határolódjon el tőlem, és ő, ha nem is rögtön, de elhatárolódott.” – mesélte a Librarius.hu-nak Galkó.

Szerinte nem kellett volna engedélyt kérnie, és nem szabadna meghunyászkodni, mert pénzt adott a Nemzeti Kulturális Alap.

„Persze, hogy kényelmetlenné váltam Pistának, amiért ilyen körülmények között és módon elmondtam, hogy L. Simon szétfeszíti a kultúrát, ahelyett, hogy segítene összerakni, ennélfogva fertőzi a világot.”

Galkó Balázs idézett is Márta István telefonon küldött üzeneteiből is:

„A faluk, művészek, stáb hónapok óta tűkön ülnek, vélt vagy valós sérelmek, igaztalanságok artikulálásának módja nem lehet egy személy kénye kényszerűségének függvénye. 10 millió NKA, 20 millió miniszteri keret, ez tény.”

Egy másik SMS-ben pedig így írt L. Simonról:

„Én ordítoztam ezzel a dilettáns, seggnyaló, erkölcstelen féreggel Pécsett. De nem hoztam nyilvánosságra, mert a magánügyem. Nem közhasználatra beszéltem róla a barátaimnak.”

A korábbi ötletigazgató most mindenesetre megtette helyette.

Márta István egyébként korábban elmondta, hogy Galkó Balázs nem végezte el a feladatát, és nem is volt honnan kirúgni, mert az ötletigazgató poszt igazából nem is létezik. „Az a baj, hogy az utóbbi néhány évben az ötletigazgató úrnak kevés ötlete volt. Ezt olyan nyilatkozatokkal kompenzálta, amelyek nagy része nem volt igaz, amit viszont én nem tudtam tolerálni. Úgyhogy most szüneteltetem a barátságot.” – mondta a fesztiváligazgató ugyancsak a Librarius.hu-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik