Kultúra

Íme a ló, amire 2 milliárd forintot költünk

Kincsem (Array)
Kincsem (Array)

Filmet forgatnak hamarosan Kincsemről, a legendás versenylóról. Nem kevés állami támogatás folyhat bele a projektbe.

Volt egy legendás lova a magyarságnak, a Kincsem, na erről akar filmet forgatni Herendi Gábor. Hálás témához nyúlt, a Magyar Nemzet Filmalap egyből a hóna alá kapta és megtámogatta 2,078 milliárd forinttal azt – írja a 444.

Júliusban kezdik el forgatni a XIX. századi versenyló történetét, ami rekordgyanús állami támogatást kaphat. 200-400 milliókat szoktak kapni az igazán támogatott filmek, a Délibáb kapott pl. 350 milliót, a Fehér Isten pedig 325 millió forintot, így tényleg kiemelkedő a fenti összeg. Az 1,8 milliárdos Hídember (ebből egymilliárd volt állami támogatás) és a kétmilliárd forintos Sorstalanság (ebből 900 millió) közelíti csak meg a Kincsem támogatását.

 

A filmet azonban nemzetközi piacra szánják és bevallottan a legmodernebb technikával készítik. A forgatási helyszínek a dégi és keszthelyi Festetics-kastélyok, az alagi lóversenypálya és a bécsi Prater pályája lesznek. A sztori egy szerelmi szál lesz, amelyben egy magyar és egy osztrák úr küzd majd egy magyar nemeskisasszony szerelméért.

A Filmalap két másik filmtervről is döntött: a reklámfilmes Kostyál Márk Kojot címen forgatna nagyjátékfilmet egy nagyvárosból egy örökség miatt egy kis faluba kerülő szereplőről. 320,6 millió forint állami támogatást kap az ötlet. Pálfi György a Toldit végül ejtette, de filmet csinál Stanislaw Lem Az Úr hangja című könyvéből, ez a film 30 milliós támogatást kap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik