Kultúra

A Filmalap nem támogatta az Eötvös Károlyról szóló filmet

Eötvös Károly a tiszaeszlári vérvád során az áldozatokat képviselte, a Magyar Nemzeti Filmalapnál azért nem támogathatták az alkotást, mert túl direkt aktuálpolitikai utalásokat tartalmazott.

Groó Diána filmterve az Ügyvéd munkacímen fut, Szántó T. Gáborral közösen jegyzik a forgatókönyvet, 2013-ban kaptak támogatást, 4,5 millió forintot forgatókönyv-fejlesztésre. Ebből az első két változatra 2,5 milliót utaltak el az alkotóknak, írja a 444.

A film terve most a második fejlesztési szakaszban jár, általában három vagy annál is több körön át támogathat egy készülő alkotást az MNF. Az Ügyvédnek viszont ennyi volt az állami támogatás. A portál szerint azért, mert a második benyújtott forgatókönyv túl direkt utalásokkal bír a jelen politikai helyzetre.

Groó csak egy rövid, hivatalos értesítést kapott, írásos indoklást nem. A kifogásokról az értesítés előtt egy személyes találkozó során értesült, még tavaly októberben. Ekkor tudta meg, hogy a terve nagyon direkt, több helyen megjelenik a mai szélsőjobb álláspontja a vérváddal kapcsolatban.

A Filmalap 2012-ben, az eredeti kiírás még úgy fogalmazott, nagy történelmi eseményekről vagy neves történelmi személyiségekről várnak olyan filmeket, melyek reflektálnak a jelenre is. „Ez egy tendencia a Filmalapnál, hogy kerülnek minden olyan témát, ami a mai társadalomról mondana kritikát, akár történelmi, akár szociális témák felől” – mondta a döntésről Groó, aki most azon dolgozik, hogy külföldi forrásokat szerezzen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik