Kultúra

Meghalt James Last, a világ egyik legsikeresebb zenésze

Meghalt 86 éves korában James Last német zeneszerző, nagyzenekar-vezető, aki James Last Orchestra nevű bigbandje élén hatalmas sikerrel szerepelt az egész világon az 1960-as és 1970-es években.

A zenészt kedden, floridai otthonában, családja körében érte a halál – közölte berlini koncertszervezője, a Semmel Concerts.
Az 1929-ben Brémában Hans Last néven született muzsikus a happy party sound kitalálójaként a második világháború utáni idők legsikeresebb német zenekarvezetője lett.

Hatévesen tanult meg zongorázni, 1946-ban tagja lett a brémai rádió esztrádzenekarának, világkarrierje egy 1964-es lemezszerződéssel vette kezdetét.

Az aktuális slágereket könnyed hangvételben feldolgozó, a zenéhez “partyzajokat” és éneket, táncot, kacagást keverő zenekarának 1965-ben jelent meg az első nagylemeze, Last első saját szerzeménye pedig 1966-ban látott napvilágot Games that Lovers play címmel.

james least

1967-ben a James Last Orchestra négy kislemeze is a brit slágerlista élére került, 1968-ban a banda elnyerte Az év zenekara címet. Turnéival gyakorlatilag az egész világot bejárta, még a Szovjetunióban, Kelet-Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon is sikert sikerre halmozott. Az 1980-as évek hullámvölgye után az 1990-es években a “partykirály” ismét a régi népszerűségének örvendett.

Több mint 80 millió eladott hanghordozóval, 17 platinalemezzel és 208 aranylemezzel James Last a világ legsikeresebb muzsikusai közé tartozott. Jóval több mint hat évtizeden át lépett fel, hivatalos búcsúkoncertjét április 26-án adta Kölnben.
Több mint 30 éve az Egyesült Államokban, főleg a floridai Palm Beachben élt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik