Kultúra

Meghalt a francia Winnetou

Pierre Brice francia színész 86 éves korában hunyt el, a hatvanas években ő jelentette a német közönség számára az apacs főnököt.

A német közönség kedvence egy Párizs-környéki klinikán halt meg – jelentette a színész szóvivője. Mint azt Thomas Claassen az AFP-nek elmondta a színészt hétfőn vitték be a kórházba magas lázzal, amit a tüdőfertőzés okozott és szombat reggel hunyt el felesége, Hella Krekel karjaiban.

Pierre Brice a német író, Karl May történetei alapján született 11 filmben játszotta el Winnetou-t. Mint azt a DW.de megírta Brice 1929-ben született, és eleinte Indokinában és Algériában szolgált katonaként, mielőtt úgy döntött, hogy Párizsban tanul inkább színészetet.

1962-ben keresték meg a berlini filmfesztiválon, hogy formálja meg Winnetou-t, akiről akkor még semmit sem tudott, ahogyan Karl May történeteiről sem. A tévének készült film német nyelvű filmnek aztán 10 millió nézője lett, amely leginkább Pierre Brice-t lepte meg. Price aztán összesen 11 részben játszotta el az indiánvezért egészen a befejező darabig 1968-ig. Németországban, Ausztriában és Csehszlovákiában valódi kultfigurává vált, miközben hazájában nem igazán ismerte senki a munkásságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik