Kultúra

Indul a könyvhét

Hódmezővásárhelyen is. Íme, a programok.

Hódmezővásárhely, illetve a városi könyvtár is csatlakozott a június 11-én induló Ünnepi Könyvhét című országos kulturális rendezvénysorozathoz. Az idén 85. alkalommal megrendezett könyvfesztivál, valamint az azt kísérő 13. Gyermekkönyvnapok vásárhelyi szervezői nyolc programot ajánlanak a figyelmünkbe. Íme!

Évszakok varázsa

Forrás: Vásárhely24

A könyvhét első napján, június 11-én, délelőtt 10 órakor Fehér József Évszakok varázsa című gyermekverskötetével ismerkedhet meg az olvasóközönség. A hódmezővásárhelyi költővel Nagy Ágnes beszélget majd a Németh László könyvtárban.

Ünnepélyes megnyitó

Hivatalosan szerda délután öt órakor indul a jövő hét keddig tartó Ünnepi Könyvhét. A vásárhelyi programokat Kószó Péter alpolgármester nyitja meg a könyvtár épületében.

Kalitkám is madár, A lélek útjain

Forrás: Youtube.com/Istvan Seregely

Az alpolgármester beszéde után Simon Erika és Czigány György tartanak könyvbemutatót. Az írónő legújabb A lélek útjain című interjúkötetét, míg a József Attila-díjas költő Kalitkám is madár című versgyűjteményét hozza el a városi könyvtárba.

Vásárhelyi Látóhatár

A könyvhét második napján, csütörtökön, délután öt órakor mutatják be a Vásárhelyi Látóhatár című művészeti folyóirat 18. számát a Németh László Városi Könyvtárban. A rendezvényen részt vesz Bogoly József Ágoston kandidátus, irodalomtörténész, Sonkoly Tibor festőművész, valamint egy különleges, Balog Ernő emlékére összeállított installációval Benda László és Szabó Péter.

Pósa Lajosra emlékeznek

Forrás: Youtube.com/GITARMAD58

Halálának századik évfordulója alkalmából Pósa Lajosra, a magyar gyermekirodalom egyik klasszikusára emlékeznek pénteken fél hatkor a költő Andrássy úti szobránál. Az emlékműnél köszöntőt mond Simon Ferenc, a Bethlen Gábor Református Gimnázium irodalomtanára.

Ezt követően két, a Pósa-életművet bemutató kötettel ismerkedhet meg az irodalomszerető közönség. Az Albumlapok Pósa Lajosnak és az Apró történetek című könyveket Kun Miklós Jenő szerkesztő, Pósa kutató, Gábor Emese képzőművész és Csirke András szerkesztő mutatja be a városi könyvtárban.

Múló percek sínjein

Forrás: Youtube.com/Kinga Széles

Jagos István költő Múló percek sínjein című verseskötetét maga a szerző mutatja be, június 16-án, hétfőn, délután öt órakor a Németh László könyvtárban. A vásárhelyi kötődésű irodalmárral Arany-Tóth Katalin beszélget. A könyvből felolvas fényesi Tóth János.

Váradi B. László könyvbemutató

A néhány hete elhunyt Váradi B. László életét, munkásságát idézik fel június 17-én kedden a vásárhelyi irodalomszerető embereknek. A könyvbemutatón az Emlős-viselkedéstani jegyzetek, a Borotva, valamint a Luca a megmentett vidra (egy vidracsalád kálváriája) című köteteiről beszélget Vincze Gábor történész, Cserjés Katalin irodalomtörténész, Szávai Géza a PONT kiadó alapítója, Szender Ágnes bölcsész, Váradi B. lánya, valamint ifj. Beier László a szerző fia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik