Kultúra

Visszavonul a világhírű showman

Jövőre befejezi a CBS amerikai televízió Late Show című éjszakai szórakoztatóműsorának vezetésétét David Letterman.

Ezt maga a humorista jelentette be csütörtöki műsorának forgatásán. Letterman jövőre lesz 67 éves, lejár a csatornával kötött kétéves szerződése, és nem törekszik annak meghosszabbítására.

Ő az amerikai televíziózás leghosszabb ideje képernyőn lévő éjszakai show-műsorvezetője, aki 32 évvel ezelőtt hozta létre a Late Night című műsort az NBC-n, amely esténként a legendás Johnny Carson The Tonight Showját követően ment adásba.

Letterman nem közölte közönségével, hogy pontosan mikor kíván leköszönni, csak annyit mondott, hogy körülbelül egy éven belül visszavonul. Szavai szerint elhatározásáról nem sokkal a műsor felvétele előtt, telefonon értesítette Leslie Moonvest, a CBS elnök-vezérigazgatóját.

A hírt elsőként Mike Mills, a R.E.M. volt basszusgitárosa tette közzé a Twitteren, aki csütörtökön a showman egyik vendége volt.

Közel hatezer epizód

David Letterman 1993 óta vezeti a Late Show-t, amelynek eddig kevés híján 6 ezer epizódja volt. A találgatások szerint utódja a műsorát a CBS-en követő The Late Late Show házigazdája, Craig Ferguson lehet.

Februárban Letterman nagy riválisa, Jay Leno (másodszor is) távozott az NBC televízió The Tonight Show című műsorából, amelyet kisebb megszakítással 22 éven át vezetett. Helyét az a Jimmy Fallon vette át, aki korábban Letterman eredeti műsora, a Late Night házigazdája volt.

Lettermannek két év, valamint egy rövid időszak kivételével, amikor – 2009 és 2010 fordulóján – Conan O’Brien vezette a műsort, nézettségben nem sikerült maga mögé utasítania a The Tonight Showt, amelyet Leno 1993-ban épp az ő orra elől kaparintott meg.

Így jelentette be Letterman a visszavonulást:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik