Kultúra

„Kézzelfogható művészet mindenkinek” Szegeden

Tapintható tárlat nyílik a Szent-györgyi AlbertAGÓRA Rendezvényközpontban március 27-én 10.30-kor.

A kiállításon közel harminc látó és látássérült művész alkotását mutatják be, mindenkitől egy művet választva.A tárlat különlegessége azonban nem csupán ez, hanem az is, hogy a látók bekötött szemmel, rábízva magukat a látássérült és vak tárlatvezetőkre egy egészen új megközelítéssel ismerhetik meg a műveket.

Tapintható tárlat a Kézzelfogható Alapítvány és a Vakok és Gyengén-látók Csongrád Megyei Egyesülete szervezésében érkezik Szegedre. A speciális kiállítás szervezőinek célja, hogy a látássérült és vak emberek együtt váljanak a kiállítás közönségévé a látókkal, interaktív módon segítve egymás megértését és a kiállítás befogadását.

A tapintható kiállításon kortárs képzőművészek, iparművészek alkotásai, tematikus művei, látás-, hallássérült, valamint értelmi sérült alkotók művei láthatók, különös tekintettel az anyagok sokszínűségére és tapinthatóságára. A rendezvény fővédnöke, és a kiállítást megnyitja Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociálpolitikáért felelős államtitkára, házigazdája pedig B. Nagy László, Csongrád megye kormánymegbízottja.

A tárlatról Móga Erzsébet, az alapítvány elnök asszonya mond ismertetetőt.

A szervezők arról is gondoskodtak, hogy maga a megnyitó is különleges élményt jelentsen a vendégek számára: olyan produkciókkal készülnek, amelyek előadói maguk is egészségkárosultak. Fellép például a Guruló tánccsoport Hódmezővásárhelyről, a Gardonka együttes és Steffek Adél valamint a Klúg Péter Általános Iskola Gondolatjel pantomim csoportja. A megnyitó sztárvendége Vincze Lilla, aki régóta támogatja az alapítvány munkáját, kezdeményezéseit.

A tárlat egyébként teljesen akadálymentes és az AGÓRA nyitvatartási idejében március 27-től 2014. április 3-ig látogatható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik