Kultúra

Meghalt Déry Gabriella

Az Operaház örökös tagját 85 évesen, hétfő reggel érte a halál.

A Magyar Állami Operaház Déry Gabriellát saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Déry Gabriella hosszú pályája során kilenc Verdi-főszerep mellett elénekelte a Tosca és a Turandot címszerepét is. Richard Strauss hősnői éppúgy elfértek repertoárján, mint Händel Rodelindája. Déry Gabriella 1990-ben az Operaház örökös tagja lett, 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.


Fotó: MTI / Földi Imre

„Engem nem szabad feldühíteni”

Egy interjúban mesélt az élményeiről, életéről és ez a részlet tán a személyiségéből is visszaad valamit: „Legemlékezetesebb az Aida és az Álarcosbál Améliája, de én mégis a Traviata-lemezre vagyok a legbüszkébb. Hallottam, hogy (Lamberto Gardelli operarendező) énekest keres Violetta szerepére. Mondtam neki, hogy én tudom a szólamot, erre azt találta mondani, hogy az nem az én hangom. Ott is hagytam a folyosón. Három hétig sorban hallgatta a jelölteket, de csak nem találhatta meg az igazit, mert egy este felhívott. Nagyon szabadkozott, hogy nem énekelném-e el mégis neki az I. felvonás áriáját. Engem nem szabad feldühíteni, mert akkor még jobban éneklek.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik