Kultúra

Holnaptól Fogyasztóvédelmi hét lesz Csongrád megyében

Rezsipont Nyílt nap, iskolai ismeretterjesztés és díjátadás is lesz.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 2014. március 11 és március 14.-e között „Fogyasztóvédelmi hét” rendezvénysorozatot indít a Fogyasztók Világnapja alkalmából. Ennek keretében többek között bemutatkozik a szegedi Rezsipont, játékosan szerezhetnek fogyasztóvédelmi ismereteket általános iskolások és megalapítása után először adják át a dr. Csada László fogyasztóvédelmi díjat.

A rendezvénysorozat 2014. március 11-én, a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában indul, ahol a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által kifejlesztett az „Okoskosár” és „Okosotthon” interaktív számítógépes alkalmazásokkal ismerkedhetnek meg az intézmény alsó és felső tagozatos diákjai.

A játékos foglalkozások során fogyasztóvédelmi keresztrejtvény és totó kitöltésével mérhetik fel tudásukat és hallhatnak érdekes előadásokat a fogyasztóvédelemmel kapcsolatosan. Ugyanilyen programnak lesznek részesei 2014. március 13-án a szegedi Madách Imre Általános Iskola diákjai is.

2014. március 14-én, a Fogyasztóvédelmi Világnapon már reggel 8 órakor elkezdődnek az események:

  • 8.00 és 13.30 óra között a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség épületében működő Rezsipont tart nyílt napot az érdeklődők részére. Ezen a napon bárki fordulhat rezsi témában a szakemberekhez, de külön felkészültek a lakóközösségek problémáiból a szakemberek. A Rezsiponton a rezsicsökkentéssel kapcsolatos, általános tudnivalókról készített fogyasztóvédelmi kiadványok is hozzáférhetők lesznek.
  • 13.00 óra és 17.00 óra között az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület által működtetett Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Irodában tartanak közös ügyfélfogadásta civil és a hatósági fogyasztóvédelem szakemberei.

A Szegedi Nagyáruházban működő irodában a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos aktuális kérdéseikre kaphatnak választ az érdeklődők. A tájékoztatás mellett az idelátogató diákok itt is megismerkedhetnek a két interaktív fogyasztóvédelmi számítógépes alkalmazással.

  • 14.00 órakor először adják át a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület által közösen alapított dr. Csada László-díjat. Az elismerést a fogyasztóvédelem közigazgatási, civil és vállalkozói területén kiemelkedő eredményeket elért személyek kaphatják.

A kuratórium döntése alapján a díjat első alkalommal dr. Karsai Krisztina, a SZTE ÁJK Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, Király István, a Zentai Fogyasztóvédelmi Központ vezetője és Égető Gyula, a hódmezővásárhelyi Rádió7 főszerkesztője veszi át az alapító szervezetek vezetőitől. Az ünnepélyes díjátadás a kamara épületének Lednitzky András-termében lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik