Kultúra

Frankofón Fesztivál Szegeden

A Frankofón Filmnapokkal veszi kezdetét a február 28-tól március 28-ig tartó fesztivál eseménysorozata, amelynek keretében mintegy ötven programmal várják a szervezők a közönséget.

Novák Katalin frankofón ügyekért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy több vidéki nagyvárosban, köztük Debrecenben, Pécsett és Szegeden is megrendezik a fesztivált. Hangsúlyozta: idén először a magyar kormány is hozzájárult anyagliga a fesztivál megrendezéséhez, az eseménysorozat teljes költségvetésének mintegy harmadát, csaknem 7,5 millió forintot kormányzati forrásokból biztosítottak.

A Frankofón Fesztivál március 18-án ér Szegedre.

Mi is az a Frankofónia

A Frankofónia Napja nemzetközi esemény, amelyet a Frankofón világszervezet (OIF) szervezésében több mint 70 országban ünnepelnek meg március 20-án. Világszerte mintegy 200 millió ember ünnepli együtt a francia nyelvet, és kulturális sokszínűséget.

Roland Galharague, Franciaország magyarországi nagykövete a programot ismertető budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a világ minden táján ebben az időszakban rendezik meg a frankofón fesztivált és ünneplik meg március 20-án a frankofónia ünnepét.

Az egy hónapos programsorozaton a filmek mellett színházi előadások, koncertek, irodalmi programok, szemináriumok és előadások, gasztronómiai bemutatók, valamint nyelvtanulás is várja a francia kultúra iránt érdeklődőket.
A nagykövet kiemelte: a francia nyelvet nemcsak Franciaországban, hanem több más országban is beszélik. Az idei eseményen 14 ország vesz részt.

A mustrán lesz több film magyarországi premierje. Mások mellett Guillaume Nicloux Az apáca című alkotását, Alexandre Castagnetti Szerelem a felhők felett című filmjét, valamint Albert Dupontel Kilenc hónap letöltendő című romantikus vígjátékát először láthatja a magyar közönség.

Idén tíz éve annak, hogy Magyarország 77 országgal közösen tagja a frankofónia nemzetközi szervezetének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik