Kultúra

Meghalt a Csillagok háborújának magyar plakáttervezője

Helényi Tibor a 70-es évek utáni magyar plakátgrafika kiemelkedő és egyedülálló alakja, aki a Csiilagok háborúja plakátjára a saját kitalált lényeit is rácsempésuzte. A grafikus emellett az IPM címlapjai és arculata miatt is híressé vált.

A grafikust karácsony előtt vitték be a János kórházba egy műtétre. Február 8-án, szombaton reggel 68 éves korában meghalt – írja a Kunszt.

Legismertebb, azóta kultikus státuszba került filmplakátjait a Csillagok háborúja-trilógiának készítette. Több városi legenda is övezte ezeket, többek között azért, mert olyan lények is megjelentek Helényi festményein, amelyek a filmben nem. A nekünk adott tavalyi interjújában Helényi elmondta, hogy nem igaz, hogy ne látta volna a filmeket, egész egyszerűen csak jól szórakozott azon, hogy saját lényeivel gazdagította a Star Wars-univerzumot.

Forrás: Kunszt

Helényi Tibor 1946-ban született, 1971-ben végzett az Iparművészeti Főiskolán, mesterei Ernyei Sándor és Baska József voltak. Helényi 1966 óta fest, 1974-ben az újgenerációs plaktárgrafikusok elitjének számító Papp-csoport meghívta, hogy állítson ki velük, illetve készítse el kiállításuk plakátját. Helényi a hetvenes évek közepén a Perspektíva-csoport tagja. Első önálló kiállítása 1978-ban Barbár geometria címmel nyílik meg, a második 1982-ben Testmás címmel.

1977 és 1992 között az Interpress Magazin (IPM) grafikusa és vizuális szerkesztője Kemény Györggyel. Az ő nevéhez köthető számos, azóta ikonikus magazinborító és belső grafika. Helényi ekkoriban, a hetvenes évek végén tér át véglegesen a festészetre, magazinborítóit és filmplaktjai kortársai között egyedülálló módon szinte mind festette. Az IPM megszűnése után leginkább festett, illetve könyvborítókat készített (Stephen King: Cujo; Clive Barker: Korbács; Robin Cook: Agy)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik