Kultúra

Közös számot készít Snoop Dogg és Psy

Psy (Psy)
Psy (Psy)

A Gangnam Style-lal világhírűvé vált dél-koreai rapper az amerikai sztárral készíti új számát.

A források szerint a számhoz készülő kisfilmet még januárban leforgatják. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a közös felvétel, amelyet várhatóan jövő hónaptól láthat a közönség, Psy új albumának címadó dala lesz-e.

A bennfentesek szerint az amerikai rapper talán Szöulba látogat a videó elkészítéséhez. “Abból kiindulva, hogy Psy eddig a szülőhazájában forgatta le videóit, mint ahogy azt a legutóbbi slágere, a Gentleman esetében is tette, nagy az esély rá, hogy Snoop Dogg titokban Dél-Koreába látogat, hogy szerepeljen a videóban” – mondta az egyik forrás.

A Gangnam Style című sláger előadója már a múlt hónapban elhintette a Snoop Dogg-gal való együttműködés lehetőségét, amikor az amerikai rapperrel közös fotót tett közé magáról az interneten.

Snoop Dogg a híres amerikai producer, Dr. Dre 1992-es The Chronic című albumán való közreműködésével tett szert hírnévre, de igazán az egy évvel később piacra dobott és a Billboard 200-as albumeladási lista első helyét megszerző Doggystyle című debütáló lemeze után vált a rap műfajának csillagává. Azóta több mint 170 millió korongot adott el világszerte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik