Kultúra

Leigázta a franciákat is Hollywood

mozi(960x640)(1).jpg (mozi, )
mozi(960x640)(1).jpg (mozi, )

Több mint öt százalékkal visszaesett tavaly a francia mozik forgalma, és az amerikai produkciók uralták a francia piacot - derült ki a francia országos filmközpont (CNC) frissen közzétett jelentéséből.

A francia mozik tavalyi bevétele 2013-ban 1,2 milliárd euró volt, ami 5,3 százalékos csökkenést mutat az előző évihez képest. A filmszínházakban összesen 192,79 millió jegyet váltottak, szemben az egy évvel korábbi 203,56 millió belépővel. Legutóbb négy éve fordult elő, hogy a mozilátogatások száma kétszázmillió alá süllyedt.

Az első tíz legnagyobb bevételű film közé csak egy francia produkció került be, a Les Profs című családi vígjáték, míg 2012-ben három hazai alkotás is szerepelt a tízes toplistán. A francia filmek bevételének aránya a 2012-es 40,3 százaléktól 2013-ban 33,3 százalékra csökkent.
Az elmúlt évtizedben a tavalyi volt a második olyan év, amikor egyetlen francia film látogatottsága sem érte el az ötmillió nézőt.

Az amerikai filmek forgalmazása viszont tavaly a piac 53,9 százalékát fedte le 103,9 milliós jegyeladással, szemben a 2012-es 42,7 százalékkal. A ScreenDaily által ismertetett elemzés szerint több mint tíz éve nem volt arra példa, hogy az amerikai filmek 50 százalékon felüli részesedéshez jussanak a francia piacon. A világ más országaiból származó filmek piaci aránya is csökkent: a 2012-es 17 százaléktól 12,8 százalékra.

A CNC úgy értékelte: tavaly nem volt igazán nagy kasszasiker Franciaországban, sem a hazai, sem a külföldi filmek között. A legnagyobb nézettséget, 4,4 millió jegy eladásával a Gru 2. érte el, az első ötben szerepel még a Django elszabadul, a Vasember 3 és a Gravitáció is, valamint sereghajtóként a Les Profs.

A francia filmes központ összegzése szerint a visszaesést egyfelől az okozta, hogy a filmek nem találkoztak a közönség ízlésével, másfelől szerepe volt benne a megélhetési gondoknak és a kalózkodás feltámadásának is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik