Kultúra

Megérkezett a Vajdaságba a betlehemi békeláng

A Szabadka melletti kelebiai plébániára a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség hozta el a különleges ünnepi jelképet Bécsből.

A békét, reményt és összetartást szimbolizáló láng széthordása a világban a 80-as évek végén vált hagyománnyá. Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1986-ot a béke évének nyilvánította, ennek jelképe lett a betlehemi Születés templomában égő láng. Az osztrák cserkészek azóta minden évben elviszik a lángot Bécsbe, ahonnan az a világ legkülönbözőbb pontjaira jut el. A kezdetben csak néhány száz keresztény hívőt érintő kezdeményezés mára világméretű esemény lett.

A láng először érkezett a Szabadka melletti Kelebiára. “Ahogy a lángot ember adja át embernek, úgy születik meg a béke, és így valósul meg a szeretet is, nem papíron, nem egy elvont gondolatban, hanem két ember találkozásában” – mondta az ünnepélyes lángfogadáson Paskó Csaba plébános.

A betlehemi békeláng ünnepélyes fogadása még Budapesten
Fotó:MTI

“A békeláng megérkezésével össznemzeti erőfeszítésnek a részeseivé váltunk – jelentette ki Pásztor István, a vajdasági képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. – Képletesen ezzel is erősítjük azt a nemzethez tartozást, amelyről az elmúlt hónapokban számtalanszor tanúbizonyságot tettünk.”

Magyarországon is számos helyen tartottak idén is lángátadó és lángfogadó ünnepségeket. Budapestre advent harmadik vasárnapján érkezett meg a láng, a Parlamentben pedig Kövér László házelnök fogadta a béke szimbólumát december 16-án. A láng útja idén is követhető az interneten. https://mapsengine.google.com/map/edit?mid=zspL4NIhjKxc.kg4vyMNv2tW4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik