Kultúra

Eladták Bob Dylan „elhagyott” gitárját

A Fender Stratocaster csaknem egymillió dollárért (220 millió forint) talált új gazdára a Christie's aukciósház árverésén.

A Christie’s novemberben úgy becsülte, akár félmillió dollárt (110 millió forint) is megadhatnak a hangszerért. A távolból licitáló vevő rekordösszeget, 965 ezer dollárt (212 millió forintot) fizetett a hangszerért – közölték az aukció után.

Dylan ezen a gitáron játszott 1965-ben a New York Folk Festivalon. Az volt az első alkalom, hogy profi zenészként elektromos gitáron, hagyományos hangszereken játszó zenészek kíséretében adott elő. A mindössze három dalra szorítkozó fellépés azóta sokak szemében legendássá vált.

A gitár a rock- és folkzenész egyéb relikviáival együtt az általa és együttese által az 1960-as években használt repülőgépen maradt, és a pilóta lánya bocsátotta árverésre őket. A hangszer tokjában talált öt, kézzel és géppel írt dalszöveg-töredéket is elárverezik, 3-30 ezer dollár (660 ezer-6,5 millió forint) közötti összeget várnak értük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik