Kultúra

Gyurcsány: „Konyhacsibész vagyok!”

A volt miniszterelnök Hajdú Péternél járt, és ha már ott volt, burkoltan és kevésbé burkoltan, de mindenképpen közös erővel, beszóltak mindenkinek.

Az egész műsor úgy kezdődött, hogy Hajdú Péter elővette a régi igazságot, miszerint mindenki könyvet ír mostanában, valaki volt kollégáiról – utalt itt Dömsödi Gáborra, valaki pedig kedvenc receptjeiről, itt érkezett a stúdióba Gyurcsány.

Nem politizáltak, csak Bajnaiztak

Aki látta a műsort, annak szürreális élményben lehetett része. A hófehér sportcipőben érkező politikus lazára vette a dolgot, poénkodott, ahol úgy gondolta, eleresztett egy-két „rohadt jót”, Hajdú Péter pedig képtelen volt leállni az őszödi beszéd óta elhíresült frázisokról.

„A konyhában is van, hogy valamit elk*r?

Nem egyszer és nem kétszer.”

Azt is megtudhattuk, hogy otthon, a korábbi Apró-villában apró a konyha, Dobrev Klára, a volt miniszterelnök felesége pedig ritkán merészkedik be oda, „nem is egy nagy konyhatündér” – árulta el Gyurcsány, ő az, aki főz. Aztán egyre inkább belendült a Demokratikus Koalíció elnöke, Hajdúnak arra a kérdésére, hogy erősítsen meg egy anekdotát, annyi volt a válasz, hogy „ha magára nézek, biztos nem igaz” – nevetés.

Nem politizálnak a műsor alatt, ez elhangzik a videóban, Hajdúnak a saját szabályát sikerült alig több mint négy percig betartani.

„Elnök úr, libát főztek?

De ez nem ilyen bajnais liba. Nyilvánvalóan ezért szórakozik itt velem. Szegény Bajnai ezt nem érdemli meg szerintem.”

Villanyrezsó a stúdióban

Jön a főzés, káposztás túrógombóc, ez már kevésbé érdekes rész, de az különösen szép rész volt, amikor Hajdú Péter nem ismerte fel a búzadarát. „Elegánsék megmossák a tojást főzés előtt, mi nem vagyunk elegánsak” – már nem is várjuk annyira azt a szakácskönyvet.

Megy tovább a zrika, Gyurcsány ingén már két gomb kigombolva, „mennyivel szimpatikusabb vagy szakácsnak”, itt érte el a műsor a fénypontját, töredelmesen bevallom, a később érkező Schobert Norbi–Rubint Réka-részt már nem vártam meg, és Fásy Ádámot is kihagytam.

Úriember tizenegy óra előtt nem iszik bort, Gyurcsány is megvárja, míg az óra elüti a tizenegyet, csak aztán nyit ki egy üveg fehérbort a főzéshez.

Úgy vagyunk ezzel, mint José Luis Torrente. Szolgálatban nem iszik. Ezzel búcsúzunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik