Kultúra

Szombaton premier a Vörösmarty Színházban

Lear király (lear király)
Lear király (lear király)

A Lear királyt  mutatják be Bagó Bertalan rendezésében.

A kedd esti sajtópróbán Bagó Bertalan elmondta, hogy az eredeti történeten nem változtatott, de a mű egy képzeletbeli idősíkban játszódik és nem Shakespeare korában. Egyértelműen nem a mai világról szól, talán inkább a közelmúlt sejlik fel – magyarázta.

A rendező kiemelte: a díszlet egyszerű, mert fontosabbnak tartotta a szereplők fókuszba helyezését. Olyan lesz, mintha mikroszkóp alatt vizsgálnánk a bennük lezajló folyamatokat, a belső történéseket – tette hozzá. Bagó Bertalan szerint a főszereplők nagy utat tesznek meg a darabban, ami reményei szerint magával ragadja és gondolkodásra készteti a nézőket.

A szöveget 70 százalékban Nádasdy Ádám, 30 százalékban Vörösmarty Mihály fordítása adja. A fiatalok mindvégig Nádasdy stílusában beszélnek, míg az idősebb generáció sokáig Vörösmarty fordítása szerint, de ahogy halad előre a történet, ők is átveszik a modernebb szóhasználatot. Lear lányait Földes Eszter, Radnay Csilla és Varga Gabriella személyesíti meg. Glostert Gáspár Sándor, Edgart Krisztik Csaba, Edmundot Makranczi Zalán, Kentet pedig Derzsi János alakítja.

Egy keménykötésű, dühöngő aggastyánról szól a darab. Még tótágast is tudna állni ez az ember, ha akarna! Fékeveszett, elvakult indulatosságát a pogány római s a középkori keresztény bölcselet s az újfajta reneszánsz nevelés egyaránt fő bűnnek tartotta. Lear és tükörképe, Gloucester gróf, a két hiú öreg belerohan a hízelgők csapdájába, vak haragjában mind a kettő az érdemteleneket jutalmazza, Lear a két elfajzott lányát, Gloucester a fattyúját, Edmundot, s az érdemet bünteti, Lear a legkisebb lányát s Kent grófot, Gloucester a törvényes örökösét, Edgart. Rosszul adakozik a két ember, s képzelt sérelmeken áll bosszút. Irtózatos a fizetség.

Az előadásban közreműködik a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar, Ruff Tamás vezényletével.

MTI fotó: Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik