Kultúra

Márton-napi felvonulás Nagymaroson

A helyi iskola hagyománya ma már városi ünnep a Duna-parton.

Este hatkor lóra pattan a marosi Kittenberger Kálmán Általános és Művészeti Iskola egyik diákja és elindul a főtérre. Ezzel kezdetét veszi a vidám felvonulás, hiszen társai lámpákkal, mécsesekkel követik, a cikázó fények közeledtét pedig a főtéren várja a város apraja-nagyja.

Szent Márton

A IV. században Szombathely környékén született. November 8-án halt meg, november 11-e a temetése napja, amikor ma már a Mártonokat ünnepeljük. Ekkor értek véget a munkák a földeken, ekkor lehetett megkóstolni az új bort. Évszázadok óta kiadós libalakomákkal és pihenéssel ünneplik ezt a jeles napot Európa-szerte.

„A mienk német nemzetiségi iskola is, érthető tehát, hogy főleg német dalokat énekelve vonulunk a városközpontba” – mondja Cserni Katalin tanárnő, a program szervezője.

Jön a libazsíros kenyér

Kétszer megkerülik a főteret, útba ejtik a templomot is a tér vasút felőli végén, hisz annak is védőszentje Szent Márton, majd visszatérve a lombjukat már elengedett fák alá, várja az ünneplőket sok-sok libazsíros kenyér. Ekkor már a helyi fúvószenekar adja a talpalávalót és ha hűvösödik az este, akár egy kis tánc is belefér a Márton-napi felvonulás végére Nagymaroson.

A nagymarosi fúvósok is ott lesznek a téren.

Fotó: nagymaros.hu

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik