Kultúra

Ünnepel az SZTE

A Szegedi Tudományegyetem Napja alkalmából 2013. november 9-én 11 órától az SZTE Szenátusa ünnepi ülést tart a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében.

Többszörös ünnep is a Szegedi Tudományegyetem számára november 11. napja. 1872-ben e napon kezdődött a tanítás a jogelődnek tekintett kolozsvári egyetemen, 1940-ben ekkor tartották a Szegeden újonnan alapított Horthy Miklós Tudományegyetem tanévnyitóját, továbbá 2002 óta ilyenkor ünneplik az integrációval létrejött Szegedi Tudományegyetem Napját. A hagyomány szerint a november 11. napjához legközelebbi szombaton tart ünnepi ülést a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa.


fotó: SZTE

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának ünnepi ülése2013. november 9-én (szombaton) 11 órakor kezdődik az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged, Ady tér 10.) kongresszusi termében. A szegedi universitas ünnepén Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora köszönti a megjelenteket.

E jeles napon egyetemi kitüntetéseket adnak át. A díszdoktorok laudációja is jelzi, mennyire kiterjedt a szegedi egyetem tudományos kapcsolathálója.

Doctor Honoris Causa kitüntető címben részesül Stanley Nattel (University of Montreal), Thomas Bremer (Martin Luther Universität Halle), Peter Kleinebudde (Heinrich-Heine University Dusseldorf),Heiko Vogler (Technische Universität Dresden).

Senator Honoris Causa kitüntető címben részesül Marius Raica (University of Medicine and Pharmacy „Victor Babes” , Timisoara), Violet I. Haraszthy (State University of New York at Buffalo School of Dental Medicine).

Az ünnepségen Pro Universitate-díjat, Klebelsberg Kunó-díjakat, Kristó Gyula-díjakat adnak át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik