Kultúra

Csütörtökön jelenik meg a magyar Forbes első száma

Forbes magazin (forbes magazin, )
Forbes magazin (forbes magazin, )

Vigyázat, kapitalizmus! szlogennel, 24 ezres példányszámmal indul a magyar Forbes magazin. A havilap első száma csütörtökön jelenik meg - tájékoztatta Galambos Márton főszerkesztő közleményben az MTI-t.

Az első szám címlapján a Wizz Air alapítója, Váradi József szerepel, a magazin másik vezető anyaga pedig a magyar programozók által létrehozott navigációs rendszer, az NNG történetét mutatja be.

Cikket írt az újságba a 96 éves nemzetközi magazin alapítójának unokája, Steve Forbes is, aki az amerikai változat jelenlegi kiadója és főszerkesztője – szerepel a közleményben.

A havilap csaknem kétharmadában magyar cikkeket közöl majd, valamint átvesz anyagokat az amerikai kiadásból is. A lapot a Business Consulting & Media, valamint annak magyarországi cége, a Mediarey Kft. a Forbesszal együttműködésben jelenteti meg.

Közép-Európában a magyar kiadás a tízedik. Korábban már megjelent a Forbes helyi kiadása a bolgár, a cseh, az észt, a horvát, a lengyel, a lett, a román, a szlovák és az ukrán piacon is.

Az üzleti magazin ezen kívül jelen van a világ számos országában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik