Kultúra

VENÉTA

 

Verőcei Néptánc Találkozó másodszor.

Ha valaki önfeledt gyerekmosolyt akar látni, felszabadultan széles mozdulatokat, vagy félszeg kamaszpehely mögött bujkáló kirobbanó jókedvvel akar szembesülni, csak írja be a naptárjába jövő októberre ezt a táncfesztivált. Idén másodszor rendezte meg a verőcei művelődési ház a Dunakanyar gyermek néptáncosainak találkozóját, de biztosak lehetünk benne, hogy lesz folytatás.

Fotó: Révuti Norbert

A községi sportcsarnokba alig fértek a táncosok, szülők és barátok: jöttek Szobról, Visegrádról, Nagymarosról, Rétságról, de itt voltak a szomszédból a kismarosiak, jöttek a váciak és a helyi iskola is két csoportot mutatott be. Mindenki megmutatta a tudását, előtte volt izgalom, utána izzadt boldogság és már rohant is kicsi és nagyobbacska, hogy népi játékokat próbáljon vagy ügyeskedjen egy kézműves foglalkozáson.

Fotó: Révuti Norbert

Népmeseszínház előadását, a Brémai muzsikusokat már együtt nézte az egész gyereksereg, s mivel a gyerekláb fáradhatatlan, legtöbben még a táncházban is ropták. A mozgalmas nap végén, a Cimbaliband együttes koncertjén még mindig maradt annyi erő, hogy ütemes tapsra verődjenek össze a tenyerek.

Fotó: Révuti Norbert

A rendezvényt a helyi önkormányzat és vállalkozók támogatták, így a programokat mindenki ingyen nézhette meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik